szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hamarosan kiderül, hogy mely szakképző iskolákban veszik sikeresen figyelembe a munkaerőpiaci igényeket, ősztől iskolánként és szakképesítésenként ugyanis közzé kell tenni a képzettek elhelyezkedési arányát.

Az erre vonatkozó – a Magyar Közlönyben olvasható – kormányhatározat szerint azok arányát is nyilvánosságra kell hozni, akik újabb képzésre, átképzésre kényszerülnek az adott képzést követően. A jól teljesítő intézmények, a képzettek nagyarányú elhelyezkedéséért nívódíjat vehetnek majd át.

A költségvetés előkészítése során megoldást kell találni a kormányhatározat szerint arra, hogyan ösztönözzék a munkaerőpiacon hiányzó szakmák képzését. Idővel az elhelyezkedési arányokhoz igazítják majd az iskolai szakképzés normatív támogatását. A kormányhatározat pályakövetési rendszerről is rendelkezik.

Néhány év alatt olyan beiskolázási, szakképzési rendszert kell kialakítani, amely folyamatosan alkalmazkodik - a regionális, helyi igényeket is elemezve - a munkaerőpiaci jellemzőkhöz.

A munkáltatók régóta sürgetik, hogy a szakiskolák 9-ik, 10-ik osztályában a közismereti oktatás az alapismereti hiányok pótlását, az adott szakma alapozását, a készségek fejlesztését szolgálja. A kormányhatározat erre vonatkozó feladatokat is kijelöl.

Még arra is lehetőség lesz idővel, hogy az előzetesen formális vagy informális úton szerzett képességeket beszámítsák a további képzés során.

MTI Itthon

Tizennégy pont a szakképzés átalakításáról

Bevezetnék a munkavállalói képzési kártyát, kiemelten támogatnák a hiányszakmák oktatását, és mintegy felére csökkenne az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák száma. A kormány nyilvánosságra hozta szakképzési koncepcióját.

hvg.hu Karrier

Regionális szakképzési modell Észak-Magyarországon

Regionális szakképzési modell kialakítását kezdeményezi közösen a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Heves és a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - jelentették be hétfőn, egy Egerben tartott sajtótájékoztatón.

Karrier

Vita a moduláris szakképzésről

A modulokból felépített szakképzés bevezetését tűzi ki célul az a kormányhatározat-tervezet, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács szakképzési bizottsága is megvitatott már.

hvg.hu Karrier

Felelős szakképzést követel az MKIK

A gazdaság szereplőinek teljesen mindegy, hogy a foglalkoztatási vagy az oktatási tárca irányítja a szakképzést, de nem két egymással versengő, hanem egy felelős minisztériumra kellene bízni ezt a gazdaságnak fontos feladatot – vetette fel Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Az EU-s főképviselő szerint Donald Trumpnak igaza van

Az EU-s főképviselő szerint Donald Trumpnak igaza van

Die Zeit-kommentár: Itt az idő sarokba szorítani Orbánt

Die Zeit-kommentár: Itt az idő sarokba szorítani Orbánt

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

„Fertőzött területekről”, eljárásjogi változásokról, „agresszív” dílerekről egyeztetett Orbán az új drogügyi kormánybiztossal

„Fertőzött területekről”, eljárásjogi változásokról, „agresszív” dílerekről egyeztetett Orbán az új drogügyi kormánybiztossal