Tetszett a cikk?

Több tízezer munkavállaló maradhat érdekképviselet nélkül, mivel a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény tervezett módosítása a szakszervezetek reprezentativitását a tagok létszámához kötné – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

"Időben szólunk, hogy amire a kormány készül az nem a társadalmi konszenzus, (...) sokkal inkább a kiszorítás irányába hat" – mondta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szerinte a kormány szándéka elfogadhatatlan, mert nem a szakszervezetek társadalomba ágyazottságát méri, hanem annak taglétszámát. Ugyanakkor diszkriminatív is, mivel csak a közalkalmazottakra vonatkozik.



Magyarországon igen alacsony, mindössze 30 százalékos a szakszervezeti részvétel valamint az érdekképviseleti szervezettség is gyengébb mint külföldön. Több kisebb szakszervezet működik, amelyek ellehetetlenülnének akkor, ha bevezetésre kerülne a 10 százalékos taglétszám – mondta. Példaként említette, hogy ez olyan, mintha 10 millió lakos esetén egy pártnak a parlamentbe jutáshoz minimum 1 millió állampolgár támogatására lenne szüksége.



Kerpen Gábor szerint az alacsony taglétszámnak több oka van. A dolgozók egy része kevés béréből nem tudja fedezni a tagdíjat, többen pedig attól tartank, hogy ha belépnek egy szakszervezetbe akkor veszélybe kerülhet a munkahelyük. A módosítással a kormány direkt nyomást gyakorolna a dolgozókra, mivel így közvetve meghatározná, hogy melyik szakszervezetet válasszák, ami teljességgel ellentmond a plurális demokrácia elvének – tette hozzá. (MTI)
Úszóelnök: A Milák-ügyben tabula rasa van

Úszóelnök: A Milák-ügyben tabula rasa van

200 megapixeles jóárasított mobil: teszten a legújabb Redmi és két kisebb társa

200 megapixeles jóárasított mobil: teszten a legújabb Redmi és két kisebb társa

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

A Richter és az OTP jól járhat, a Mol viszont ráfázhat az orosz szankciók feloldására

A Richter és az OTP jól járhat, a Mol viszont ráfázhat az orosz szankciók feloldására