szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Reszler Ákost, a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját választotta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ügyvezető elnökké, miután elődje, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter lett.

Az IVSZ csütörtöki közleménye emlékeztet arra, hogy Kóka Jánost 2003 tavaszán választotta elnökévé az akkor 250 tagot számláló IVSZ. Mára a taglétszám mintegy 300-ra emelkedett. Reszler Ákos 2001. októberétől másfél évig már volt az IVSZ elnöke, azóta alelnökként segítette a szervezet munkáját. Az IVSZ elnökségi ülésén döntés született arról is, hogy a jövő márciusban tartandó közgyűlésen a testület javasolja az alapszabály módosítását arra vonatkozóan, hogy a következő elnököt ne csak a 3 éves jelenlegi elnök mandátum kitöltésére, azaz egy évre, hanem a következő három évre válasszák meg – tartalmazza a közlemény.
Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Djokovic és Murray, a furcsa pár: „Nem baj, ha rajtam vezeti le a feszültséget”

Djokovic és Murray, a furcsa pár: „Nem baj, ha rajtam vezeti le a feszültséget”

Az Integritás Hatóság elnöke szerint az őt ért támadáson keresztül próbálják lejáratni a szervezetet

Az Integritás Hatóság elnöke szerint az őt ért támadáson keresztül próbálják lejáratni a szervezetet

Plüssmacik kavarhatják fel a befektetési piac jövőjét

Plüssmacik kavarhatják fel a befektetési piac jövőjét