Tetszett a cikk?

A Magyar Televízió (MTV) visszafoglalkoztatja az intézmény küszöbön álló reorganizációja során leépített munkatársak egy részét – közölte Czeglédi László, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.

„Van egy ilyen keretszám” – mondta Czeglédi László a Magyar Távirati Iroda által feltett kérdésre, hogy valóban hétszáz munkatárs elbocsátásával számol-e a reorganizációs terv. A kuratóriumi elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy közülük az új székházban szeretnének „minél többet visszafoglalkoztatni a beruházó oldalán, a szolgáltatás keretében”.



Mint mondta, az új székház felépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatra beérkezett anyagok elbírálásának egyik szempontja az lesz, melyik induló hány korábbi MTV-s visszafoglalkoztatását vállalja. „Nem az a cél, hogy minél több embert elküldjünk, hanem az, hogy minél több embert megtartsunk” – közölte Czeglédi László. Az intézmény helyzetéről szóló háttéranyag szerint az MTV-nek jelenleg 1680 belső és 700 külső munkatársa van. Az MTI értesülése szerint a reorganizációs terv erre az évre 75, jövőre 425, míg 2006-ra 200 ember elbocsátásával számol. Korábbi sajtóhírek szerint az új székház terveiben 700 munkatárs és mintegy 60 tagú menedzsment befogadására alkalmas épület körvonalazódik.
Versenytársaihoz kerülhet az Intel chipgyártó részlege

Versenytársaihoz kerülhet az Intel chipgyártó részlege

„Engem ne sajnáljon senki” – Farkasházy Tivadar nagybeteg felesége ápolásáról beszélt

„Engem ne sajnáljon senki” – Farkasházy Tivadar nagybeteg felesége ápolásáról beszélt

Lábtörést szenvedett egy bringás, a trolivezető megnézte, majd tovább ment

Lábtörést szenvedett egy bringás, a trolivezető megnézte, majd tovább ment

Rejtélyes QR-kódok kerültek a sírokra müncheni temetőkben, nyomoz a rendőrség

Rejtélyes QR-kódok kerültek a sírokra müncheni temetőkben, nyomoz a rendőrség