Tetszett a cikk?

A frankfurti tőzsde harminc legnagyobb vállalata vezetőinek javadalmazása tavaly átlagosan 11 százalékkal nőtt és elérte az évi 1,42 millió eurót. Ezt a kisrészvényeseket tömörítő DSW alapítvány tette közzé csütörtökön.

Számításai szerint a nevezett vállalatok eredménye átlagban 30 százalékkal javult, de a vizsgált 30 tagú vállalatcsoportban 12 vállalat esetében az egy részvényre számítható nyereség csökkent. A vezetők közül azonban csak 7-nek csökkent a javadalmazása, azaz volt öt olyan német nagyvállalat, például az RWE energiaszolgáltató is, ahol a romló eredmény a vezetői javadalmazás javulásával párosult. Németországban nem kötelesek a társaságok nyilvánosságra hozni vezetőik javadalmazásáról a részletes számokat, és így volt ez a DSW felmérésének esetében is. A 30-ból összesen 9 vállalat adta meg az egyes vezetőknek tavaly utalt pénzek összegét. (MTI)
Diszkrét terror: ez az app a zenét is megállítja, valahányszor szünetet tart futás vagy sétálás közben

Diszkrét terror: ez az app a zenét is megállítja, valahányszor szünetet tart futás vagy sétálás közben

A lengyel kormány hazavárja a Trump elnök által várhatóan deportálandó lengyeleket

A lengyel kormány hazavárja a Trump elnök által várhatóan deportálandó lengyeleket

Tökéletes Einstein-gyűrűt találtak a szomszédban

Tökéletes Einstein-gyűrűt találtak a szomszédban

Trump fenyegetései árnyékában kezdődik az EU-csúcs Brüsszelben

Trump fenyegetései árnyékában kezdődik az EU-csúcs Brüsszelben