Tetszett a cikk?

Mind több vállalat nyúl internetes eszközökhöz, hogy megtalálja magas beosztású vezetőit – derül ki egy brit intézet által készített vizsgálatból. Ma már a cégek 45 százaléka használja saját internetes oldalait a megfelelő vezetők megtalálására, míg 25 százalékuk állásközvetítő weblapokat is igénybe vesz.

Azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek az igazgatósági tagjaik megkereséséhez internetes eszközöket használnak egy év alatt csaknem megduplázódott, 12-ről 23 százalékra emelkedett. Közülük 81 százalék állította, hogy sikeres volt a keresésében, ami óriási előrelépés az egy évvel korábban mér 34 százalékhoz képest.



Ugyan ebben az időszakban megháromszorozódott (4-ről 13 százalékra emelkedett) azoknak a cégeknek a száma, amelyek állásközvetítő szájtok szolgáltatásait vették igénybe a szenior pozíciók betöltéséhez. Közöttük a sikeresek aránya 54-ről 72 százalékra emelkedett egy év alatt. A felmérést készítő Cranfield School of Management kutatásvezetője Emma Parry a Daily Telegraph című lapnak az eredményeket értékelve arról beszélt, hogy a munkaerőpiac úgy változott meg az utóbbi időben, ami (különösen a magasabb pozíciók esetében) egyre nehezebbé teszi a megfelelő szakemberek megtalálását. Ezért a cégek rákényszerültek, hogy a hagyományos álláshirdetési utak (például a nyomtatott lapokban való hirdetés) megtartása mellett új eszközökkel is – amennyire csak képesek – bővítsék a merítést a jó emberek megtalálása érdekében.



Az internet használata azonban nem csak felfelé, hanem a munkavállalói hierarchia alsóbb régiói felé is terjeszkedik. Egyre nagyobb azoknak a cégeknek a száma, amelyek kereskedelmi vagy vállalati job site-okat alkalmaznak a képzetlen, az irodai vagy a fizikai munkavállalók megtalálására. Míg tavaly a fizikai munkások internetes kereséséről csak a vállalatok 14 százaléka számolt be, addig az idén arányuk már 44 százalékra emelkedett.



Ma már csak a munkaadók 40 százaléka mondja, hogy nem használ internetet foglalkoztatási célokra, és nincs is elképzelése róla, hogy miként nyúlhatna ilyen eszközökhöz. Emma Parry szerint ma még mindig sok a bizonytalanság az internet használata körül, hiszen a technológia alig tíz éves, s ez akárhogy is, de még mindig csak a web gyermekkora. Sok ember megpróbálkozik a használatával és aztán feladja, míg a vállalatok egy része a kezdeti lelkesedésből elburjánzó internetes fejlesztések után most már tenne egy lépést hátrafelé, hogy átgondolhassa az internet kínálta jelenlegi lehetőségeket és a folytatást.



A kutatás megállapította, hogy a vállalati weboldalakat összességükben még mindig többen látogatják, használják, mint a kereskedelmi job site-okat. Ugyanakkor az utóbbiak a leginkább használt internetes eszközök az értékesítési-, IT- és szolgáltatási területen dolgozó szakemberek megtalálására. Azoknak a cégeknek, amelyek jelenleg nem használják az internetet a rekrutálási feladatok ellátására, 33 százaléka jelezte, hogy ki fogja próbálni az webes állásközvetítő szolgáltatásokat, és 42 százalékuk tervezi saját vállalati toborzóoldal elindítását.



MZ
80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Lady Gaga és a Red Hot Chili Peppers is fellép a Los Angeles-i tűzvész segélykoncertjén

Lady Gaga és a Red Hot Chili Peppers is fellép a Los Angeles-i tűzvész segélykoncertjén

Nyers erő: beindította a Concorde utódjaként emlegetett repülőgép hajtóművét a NASA (videó)

Nyers erő: beindította a Concorde utódjaként emlegetett repülőgép hajtóművét a NASA (videó)