Tetszett a cikk?

A felnőtt lakosság 38 százalékának volt megtakarítása az év első felében, amely 5 százalékpontos csökkenés a két évvel korábbi időszakhoz viszonyítva – állapítja meg a GfK Piackutató Intézet a lakossági pénzpiacról készített kutatásának összefoglalójában.

A felmérés szerint ennek oka a fogyasztás növekedése és a hitelek révén a vásárlások előre hozatala volt. A legtöbben gyermekeik jövőjére gyűjtenek, majd sorrendben a váratlan kiadások, illetve a nyugdíjas évek következnek. Az átlagot jóval meghaladó arányban van félretett pénzük a diplomásoknak, a havi 140000 forintnál nagyobb jövedelmű háztartásokban élőknek és az 50 évesnél idősebbeknek.



Takarékoskodás szempontjából a legnagyobb különbség a fogyasztói csoportok között tapasztalható. Amíg a tehetősnek számító, vezető pozícióban lévők kétharmadának van megtakarítása, addig ez az arány a lemaradók körében mindössze 25 százalék. Az előbbi csoportba a társadalom 16, utóbbiba 40 százalékát sorolja a GfK.



Életciklus szerint az egyik végletet képezik a megállapodott szeniorok, akik közül 55 százaléknak van spórolt pénze, míg a másik póluson a karrierkezdők találhatók, 33 százalékos megtakarítási mutatóval. Nemek, foglalkozás, a lakóhely településnagysága vagy régiója szerint viszont alig tér el a megtakarítást felhalmozók aránya. Jövedelem alapján a választóvonal 100000 forint. Amelyik háztartásban ennél kevesebb a havi nettó bevétel, ott az átlagosnál kisebb arányban tudnak félretenni. Ahol viszont nagyobb, ott átlagos vagy azt meghaladó a megtakarítók aránya.



Gyermeke jövőjére a megkérdezettek átlagosan 20 százaléka tesz félre. Leginkább a 30-49 évesek, akik közül 38 százalék adta ezt a választ. Itt a családi állapot és az aktív életkorúak magasabb társadalmi státusza befolyásolja a szándékokat. A váratlan kiadások a lakosságnak átlagosan 17 százalékát, leginkább az idősebbeket az alacsony jövedelmű háztartásokban, illetve községekben élőket motiválják.



A nyugdíjas évek mint gyűjtési cél átlagosan 11 százalékot, elsősorban az 50 éves és idősebb korosztályt indítja takarékoskodásra. Még nyilvánvalóbb az életkor szerepe a temetésre vagy sírkőre gyűjtők körében, akik szinte kizárólag 50 évesnél idősebbek. A lakás vagy ingatlan vásárlását a megkérdezettek átlagosan 10 százaléka nevezte meg fő célként. A legkiugróbb arány a karrierkezdőknél van, de szintén magas a 15-29 évesek mutatója.



A megtakarítási célok további sorrendje: ház- vagy lakásfelújítás 7 százalék, autóvásárlás 6, utazás vagy üdülés 4, nagyobb értékű műszaki cikk pedig 2 százalék. Minden tizedik megkérdezett azonban konkrét cél nélkül tesz félre pénzt, ami két éve még 21 százalékot tett ki. Akkor a váratlan kiadások szerepeltek az első helyen, a lakásvásárlás pedig a második helyen. Az átrendeződés feltételezhető okai egyrészt, hogy rohamosan bővülnek a fiatalok továbbtanulási lehetőségei, másrészt a családok terhei emelkedtek. A GfK felmérését a lakossági pénzpiacról, a 15 évesnél idősebb lakosságot reprezentáló, 1000 fő személyes megkérdezésével végezte. (MTI/Gfk)
Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Drágább számlavezetést, a bankoknak ezermilliárdnyi betétkiesést és az önkormányzati munka akadozását okozhatja a kormány új terve

Drágább számlavezetést, a bankoknak ezermilliárdnyi betétkiesést és az önkormányzati munka akadozását okozhatja a kormány új terve