Tetszett a cikk?

A német IG Metall szakszervezet ellenállást jelentett be a Siemens több ezer munkahelynek Kelet-Európába történő áthelyezését előirányzó tervével szemben.

„Nem fogadjuk el sem a 40 órás munkahetet, sem pedig a munkahelyek külföldre helyezését” – szögezte le az IG Metall igazgatótanácsának szóvivője, Martina Helmerich a Berliner Zeitungnak adott interjúban.



A konszerntől származó bennfentes értesülések szerint a Siemens tízezer munkahely áttelepítését tervezi. Amennyiben ez nem sikerül, akkor költségeit más drasztikus lépésekkel készül csökkenteni. Az alternatívák között a 40 órás munkahét kompenzáció nélküli bevezetése, valamint a juttatások megvonása szerepel. Hasonló sorsra juthatnak a nyaralási és a karácsonyi prémiumok is.



A szóvivő szerint az IG Metall igazgatóhelyettese megkezdte a tárgyalásokat a Siemens vezetésével. A szakszervezet szerint a Siemens minden termelési tevékenységét olyan területekre kívánja áthelyezni, ahol optimálisan tudja kihasználni a piaci lehetőségeket és az alacsony gyártási költségeket. Ez a szoftverfejlesztés esetében például az alkalmazottak legalább a felének az állásába kerülhet.



A Siemens vezére, Heinrich von Pierer az elmúlt héten cáfolta a munkahelyek áthelyezésének a tervét. Mindössze a konszern gazdasági bizottságában terjesztették a dolgozók képviselői elő a takarékossági lehetőségeket. (MTI)
Nyert a Bayern, meglepetésre kikapott az Atalanta

Nyert a Bayern, meglepetésre kikapott az Atalanta

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film

Dél-Korea ideiglenesen betiltotta a DeepSeek alkalmazást

Dél-Korea ideiglenesen betiltotta a DeepSeek alkalmazást

CATL: A debreceni beruházásra nincs hatással az amerikai feketelistára kerülés

CATL: A debreceni beruházásra nincs hatással az amerikai feketelistára kerülés