szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint összeomlik a közoktatás rendszere, ha szeptember elsején életbe lép a köznevelési és a szakképzési törvény.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke csütörtökön, a SZEF által rendezett budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vasárnapra szervezett demonstráción a részt vevő szakszervezetek annak a követelésüknek adnak majd hangot, hogy az érintett törvények bevezetését egy évvel halasszák el.

Álláspontja szerint a törvények hatályba lépésének elhalasztására azért van szükség, hogy a kormányzat és a szakmai, érdekvédelmi szervezetek konszenzusra jussanak az átalakítás legvitatottabb pontjaiban.

Galló Istvánné szerint a közoktatási és a szakképzési törvény technikailag rossz és végrehajthatatlan, és a közoktatási helyettes államtitkár korábbi sajtónyilatkozata szerint a törvényekhez kapcsolódó kormány- és miniszteri rendeletek csak szeptemberben jelennek meg. A törvények életbe lépésének elhalasztása a kormány számára "nagyon jó menekülési útvonal lenne arra, hogy ne bukjon bele ebbe a fiaskóba" - mondta.

Közlése szerint az önkormányzati intézmények átvétele és a kötelező óraszámok esetleges emelése várhatóan pedagóguselbocsátásokhoz vezet. Példaként említette: a kötelező óraszám két órával történő emelése a közoktatás rendszerében 11 ezer álláshely megszüntetését jelenti. A 16 éves korig tartó tankötelezettség 4.900, az általános iskolát végzettek mintegy 50 százalékának szakképzésbe irányítása több mint 7 ezer álláshely megszüntetését prognosztizálja.

Galló Istvánné elmondta: vitatják az egész napos iskola megvalósítását, az oktatási intézmények egyházi kézbe adását, valamint azt, hogy hároméves kortól mindenki számára kötelező legyen az óvoda. Hozzátette, a pedagógus-életpályamodell ugyan keresetnövekedést ígér, ugyanakkor nincs még egy olyan foglalkoztatási csoport, amely tagjainak feladatra való alkalmasságát ennyiszer vizsgálnák meg pályájuk során.     

Tittmann János (MSZP), Dorog polgármestere arról beszélt, hogy a közoktatási rendszer tervezett átalakítása ellentmondásban áll az önkormányzatiság alapelvével, és elhamarkodott volt annak előkészítése.

Kiderült, milyen mellékhatásai vannak a mostanában mindenkit lefogyasztó csodainjekciónak

Kiderült, milyen mellékhatásai vannak a mostanában mindenkit lefogyasztó csodainjekciónak

Ez nagyot szólhat: a Samsungtól jöhet az első Bluetooth-mentes vezeték nélküli fülhallgató

Ez nagyot szólhat: a Samsungtól jöhet az első Bluetooth-mentes vezeték nélküli fülhallgató

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

Orbán szerint az Európai Unió nem kérhet helyet az ukrajnai békéről szóló tárgyalóasztalnál, ki kell azt érdemelni

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának