Lánczi Tamás felháborodott: szerinte zaklatás és terrorizálás, ha kérdést kap egy újságírótól

A Szuverenitásvédelmi Hivatal volt vezetőjét sörözés közben érte utol a 444, ami miatt Lánczi alaposan fölháborodott és folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy ő már csak magánember, akit békén kellene hagyni.

  • HVG

Lánczi Tamás zaklatásként és „terrorizálásként” élte meg, hogy a 444 újságírója kérdéseket tett fel neki. Lánczit minden bizonnyal az is zavarta, hogy épp sörözés közben zavarták meg, ugyanakkor az is igaz, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal egykori vezetője akkor sem szívesen állt szóba a független sajtóval, amikor még közpénzből kapta a fizetését.

Lánczi ezek után hosszasan vitatkozott a riporterrel a sajtó feladatáról, illetve a gödi akkugyárról is, csak arra nem volt hajlandó válaszolni, ami az eredeti kérdés volt, tehát, hogy a választási vereséget követően mihez fog kezdeni. Ezt a politológus egy „semmi köze hozzá”-val rövidre zárta, és azt sem akarta elárulni, hogy a Fidesz közelében tervez-e elhelyezkedni.

Lánczi végig azt fájlalta, hogy a 444 az ő megélése szerint nem a hatalmon lévőkkel foglalkozik, ami a dolga lenne, hanem őt terrorizálja, „mint minden rendes magyar embert”. Bár a „rendes magyar emberek” elsöprő többségéről nem mondta ki törvény, hogy olyan, közpénzből finanszírozott szervezetet vezetett, ami közfeladatot nem látott el, ehelyett politikai célból igyekezett nyomást gyakorolni a magyar állampolgárokra.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.