Megdrágul az iskolai menza
Ősszel mindenhol áremelkedés várható, de a drágulások között nagyok lesznek a különbségek.
Veszélyes tárgy került egy XVIII. kerületi iskola menzáján az ételbe – értesült a HVG. Információink szerint az egyik diák üvegszilánkot talált a tányérján, az igazgató pedig vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A szolgáltató arra következtetésre jutott, hogy nem hibáztak, de a következő hetekben még szigorúbb ellenőrzéseket végeznek majd.
„Az esetről mély aggodalommal értesültünk, és bízunk benne, hogy a jövőben az étkeztetés nagyobb felelősséggel zajlik az intézményünkben” – közölte a HVG-vel Pásztor Józsefné, a XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.
Tájékoztatása szerint az iskola menzáján felszolgált ételben szeptember 17-én talált egy üvegdarabot az egyik diák. A gyerek a szilánkot nem nyelte le, a szájüregét nem sértette meg, így az eset nem járt semmilyen sérüléssel.
Pásztor Józsefné azt írta, értesítették az étkeztetésért felelős szolgáltatót, a Delirest Kft.-t és a polgármesteri hivatalt is, mindkét féltől a történtek kivizsgálását kérték. (A Kőrös Péter alpolgármesternek írt levélben azt is kérték, hogy tájékoztassák az esetről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt.) Szeptember 18-án a szolgáltató e-mailben jelezte, hogy elvégezték a belső vizsgálatot, a jegyzőkönyvet pedig megküldték az iskolának.
A Delirest Kft. a HVG-nek megerősíttette a történteket, és azt közölte, hogy a diák „egy kisebb kavicsnyi, tompa üvegdarabot” talált a menzai paprikás krumpliban. Állításuk szerint az ügyben hatósági vizsgálat nem indult.
„Aznap a cégünk 1731 adag ételt szolgált fel különböző intézményekben. Sehonnan nem érkezett bejelentés az ételekkel összefüggésben. Az üvegdarab átvételét követően azonnali belső ellenőri vizsgálatot rendeltünk el. Az ellenőrzést végző élelmiszermérnökök:
Az ellenőri vizsgálat megállapította, hogy a főző- és tálalókonyha a hatályos élelmiszer-biztonsági szabályoknak megfelelően üzemelt, a dolgozók a szigorú szabályok maximális betartásával végezték munkájukat. A konyhából nem kerülhetett üvegdarab az ételbe” – írták.
A vállalat hozzátette, hogy noha az ellenőrzés nem tárt fel semmilyen hiányosságot, a következő hetekben az előírásoknál sűrűbben végeznek ellenőrzéseket. „Az iskola vezetésével szükség esetén együttműködünk a további megelőzés érdekében” – tették hozzá.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal a HVG kérdésére azt közölte: "Hatóságunk a főző és a tálaló konyhán teljes, átfogó ellenőrzést tartott, amelynek keretében eljárás indítására okot adó hiba vagy hiányosság nem volt megállapítható."
Néhány hete egy Tolna megyei általános iskolában felszolgált ételben találtak üvegszilánkot. A két eset egymástól teljesen független, Iregszemcsén viszont a szeptember eleji eset már a második volt: tavaly ugyanis az üvegszilánk mellett egy fém edénysúroló darabja is előkerült. Akkor sürgősségi osztályon kellett eltávolítani az egyik óvodai dolgozó nyelőcsövéből az üvegszilánkot, a fémdarabot pedig egy óvodás szájában találták meg.
Kiemelt képünk illusztráció.
Ősszel mindenhol áremelkedés várható, de a drágulások között nagyok lesznek a különbségek.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.