Az erről szóló sajtóközlemény szerint a kutatáshoz kapcsolódó kérdőív kitöltésébe 358 LMBTQI-személy kezdett, közülük 18 transzszexuális, további 27 egyéb transznemű személy.

(Megjegyzés: a kutatás szempontjából transzszexuálisnak tekintették azokat az embereket, akik jogi nemük megváltoztatását kérték, vagy a jövőben azt tervezik. Egyéb transznemű személynek tekintették azokat, akik a transz gyűjtőfogalom alá tartozó más módon határozták meg magukat, például: transznemű, dzsenderqueer, dzsenderfluid, nembináris.)

Kiderült, hogy:

• Míg az LMB-válaszadók 78 százaléka válaszolta azt, hogy rendszeresen végez fizetett munkát, ez a transzszexuális válaszadóknak csak 50 százalékára, az egyéb transzneműeknek pedig 44 százalékára igaz.
• A transznemű válaszadók körében jóval magasabb azok aránya, akik az elmúlt 5 évben (transzszexuálisok: 33 százalék, egyéb transzneműek: 30 százalék) több mint három hónapon át munkanélküliek voltak, mint az LMB-válaszadók körében (15 százalék).
• Szintén nagy eltérés, hogy az LMB-válaszadók 9 százaléka a jelezte, hogy a munkahelyén tapasztalt homo- és/vagy transzfóbia miatt más területen kezdett el dolgozni, mint korábban, ám ez az arány az egyéb transznemű válaszadók esetében 21 százalék, a transzszexuális válaszadók körében 69 százalék.
• Sokkal több transznemű válaszadóval fordult elő, hogy LMBTQI-volta miatt elküldték az állásából (transzszexuális válaszadók esetén 43, egyéb transznemű válaszadók esetén 11 százalék), mint a teljes LMBTQI-mintában (5 százalék), és a munkahelyüket legalább egyszer otthagyni kényszerülők aránya is 63 százalék a transzszexuális válaszadók, 16 százalék az egyéb transzneműek között, míg 9 százalék az összes válaszadó körében.
• A transzszexuális válaszadók körében nagyon sokszor előfordult, hogy felettesük vagy munkatársuk megkérdezésük nélkül informált másokat transz státuszukról (44 százalék); hogy a munkahelyükön szándékosan és következetesen a korábbi nevükön szólították őket (40 százalék); hogy zavaró módon kérdezősködtek a státuszukról, műtéteikről (53 százalék); hogy a tranzícióhoz kapcsolódóan munkahelyet váltottak, hogy új munkahelyükön ne tudjanak transz státuszukról (58 százalék).
• A kérdőívet kitöltők közül egyetlen válaszadó sem számolt be róla, hogy felettesétől vagy a munkahelyén dolgozó személyzeti/HR-munkatárstól segítséget kapott volna, hogy a munkatársai megfelelően álljanak hozzá.
• Megjegyzés: a kutatás szempontjából transzszexuálisnak tekintették azokat az embereket, akik jogi nemük megváltoztatását kérték, vagy a jövőben azt tervezik. Egyéb transznemű személynek tekintették azokat, akik a transz gyűjtőfogalom alá tartozó más módon határozták meg magukat, például: transznemű, dzsenderqueer, dzsenderfluid, nembináris.

A Háttér Társaság közölt részleteket is a mélyinterjúkból.

Gábor 40 körüli raktárvezető-helyettes, akinek a munkáját mindig elismerik, mégis volt, hogy transz volna miatt kellett munkahelyet váltania.

• „Folyamatosan az volt az érzésem, hogy félelemben tartanak, úgyhogy onnan nagyon gyorsan önként eljöttem, felmondtam.”

Júlia diákként üzletekben dolgozott eladóként, ma junior fejlesztő, de transz státuszáról nem beszél, mert fél, hogy akkor elbocsátanák, így rengeteget túlórázik „kompenzációként”. Kamill a tervezett tranzíciója miatt nem keres munkahelyet, úgy látja, jelen helyzetében kizárólag magánvállalkozóként boldogulhat. Veronikát a középiskolában kiközösítették és bántalmazták a társai, tranzíciója után pedig alig tudta megszerezni a végzettségét igazoló iskolai bizonyítványait: ő is magánvállalkozóként dolgozó hardvertechnikus.

• „A külföldi partnerekkel való találkozókon én is részt veszek. Ha magyar partner jön, be sem hívnak az irodába.”

Leon egy gyárban dolgozik és évekbe telt, amíg a munkatársai elfogadták. Éva nyugállományú katonatiszt, aki hosszú idő után fogadta és fogadtatta el magát a környezetével. Ármin egyetemi hallgató, aki több mint egy éve vár új papírjaira. Zsuzsa művésznek készül. Norbert grafikus, akit a családja nem fogadott el -- ma már az Egyesült Királyságban él. Elek technikus; egy német cégnél dolgozott, majd Németországba költözött. Anna fiatal szoftverfejlesztő, aki éveket töltött azzal, hogy nemi identitását elfogadja. Máté és Ádám pedig két energikus fiatal, akik utat keresnek ahhoz, hogy tapasztalataikat írásban, illetve munkájuk során is kifejezhessék, és akik olyan közegben dolgoznak, ahol a munkatársaik is támogatják őket.

• „Ezért már az is komoly nehézség számomra, hogy át kell adnom a személyimet, mert tudom, hogy egyből ítélkeznek.”
• „Nem véghezvihető, hogy évekig nem beszélek a magánéletemről. Vagy ha beszélek, akkor kirekesztenek.”
• „Megnyugtató, hogy tudom, hogy amikor végre hivatalosan megváltozik a nevem, a munkahelyemen nem fognak rosszul reagálni.”

A kötetet március 8-án este 6-tól mutatják be a fővárosi Bem Moziban.