Bíró Attila elmondta, hogy noha az elmúlt napban 10-12 centiméterrel alacsonyabb vízszintet mértek a tetőzéshez képest, a 2-es főút töltésként is szolgáló szakaszán tapasztalt szivárgások miatt a teljes zárás egyelőre érvényben marad.A számítások szerint a korlátozást akkor oldják fel részlegesen, ha a Duna 7 méteres szintig apad. A homokzsákok elhordását követően eleinte csak a 7,5 tonnánál kisebb súlyú járművek hajthatnak majd fel az útra, mert a töltés oldala a hatalmas vízoszlop tartós nyomásától valószínűleg meggyengülhetett, s el kell kerülni a nagyobb útkárt – magyarázta a védelmi vezető.A város másik végén, a Rév utca környékén a szinte mindig a Duna felől érkező viharos szél okozhat súlyos gondot. Narancssárga figyelmeztetésnél a szél úgy felkorbácsolja a vizet, hogy a hullámok megbonthatják a Dunasor házaihoz rakott, már átázott homokzsákokat. Ezért a figyelőszolgálat szakemberei a megszokottnál is sűrűbben járőröznek ebben a térségben – közölte Bíró Attila.
Árvíz: lezárva marad a 2-es főút Dunkeszinél
A hétfő este mért csaknem 8 méteres vízszinthez képest legalább 1 méternyit kell apadnia a Dunának ahhoz, hogy újra megnyissák a 2-es főút Dunakeszit a fővárossal összekötő szakaszát – közölte a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke kedd reggel az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.