Az eredetileg 2010-ben Békés megyében indított program eredményeiről és a kezdeményezés országos kiterjesztéséről kedden Budapesten tartottak programindító konferenciát. Sárosi Tamás, Békés megye helyettes tiszti főorvosa a konferencia előtti sajtótájékoztatón elmondta: a Menzaminta = mintamenza című programot azután indították, hogy az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 2009-ben végzett felmérése "katasztrofálisnak" minősítette az óvodák és az iskolák közétkeztetését. Kiderült, hogy "30 éve beidegződött menüsorok" alapján folyik a közétkeztetés. Mucsi Gyula, megyei tiszti főorvos az MTI-nek elmondta: a program révén nemcsak egészségesebbé tették a közétkeztetést, hanem kezdetben - az élelmiszerárak emelkedése előtt - még megtakarítást is sikerült elérniük. Az így megspórolt összeget például egy iskolai konyha felújítására tudták fordítani. Mindemellett fontos, hogy sikerült jó kapcsolatot kiépíteniük a helyi termelőkkel, illetve gasztronómiai szervezetekkel is - mondta. Erdős Norbert Békés megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta: a cél az, hogy a gyermekek egészségesen, változatosan, a "kor kihívásainak" megfelelően táplálkozzanak. Paller Judit országos tiszti főorvos hangsúlyozta: nem elég, ha az étel egészséges, fontos, hogy a tányéron lévő étel vonzó legyen a gyermekek számára, és örömmel egyék meg. Az ÁNTSZ közleménye szerint Magyarország táplálkozással összefüggő egészségügyi mutatói a legrosszabbak közé tartoznak az Európai Unióban. Az egészség megőrzésében az egyik legfontosabb elem a helyes táplálkozás. A jelenleg érvényben lévő előírások szerint a közétkeztetésben - különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermekintézményekre - az élettani szükségleteknek megfelelő minőségű és tápértékű étkezést kell biztosítani - hangsúlyozta az ÁNTSZ, megjegyezve: ezt a célt szolgálja az országos tiszti főorvos által 2011-ben kiadott "táplálkozás-egészségügyi ajánlás" is.A közleményben azt is kiemelték, hogy a Békés megyében indított program országos kiterjesztése során arra is odafigyelnek, hogy a közétkeztetésben is minél szélesebb körben jelenjenek meg a magyar, ezen belül is elsősorban a helyi alapanyagok, illetve a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozások termékei. Fontosnak tartják a bioélelmiszereket a bölcsődei, óvodai, kórházi étkeztetésben. "A tapasztalatok szerint ízletesebbek azok az ételek, amelyek a több ezer kilométerről szállított alapanyagok helyett hazai termékekből készülnek, ráadásul tápértékük is magasabb" - fogalmazott az ÁNTSZ közleményében.
Megújítaná a menzákat az ÁNTSZ
Országos programot indít az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a közétkeztetés megújításáért.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.