Varju László országgyűlési képviselő, a DK alelnöke szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "Orbán Viktor saját csapdájába esik" a közmunkával, mivel minél több embert foglalkoztatnak így, annál több adót kell beszednie az államnak, ami visszafogja a vállalkozások beruházási képességét, vagyis nem hoznak létre új munkahelyeket. A Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette párt egykori államtitkára szerint ezért a közmunka a legrosszabb formája az egyébként valóban elengedhetetlenül fontos munkahelyteremtésnek. Ehhez azonban elsősorban vállalkozás- és beruházásbarát gazdasági és üzleti környezetet kellene kialakítania a kormánynak - mondta Varju László.A képviselő annak kapcsán is bírálta a miniszterelnököt, hogy korábban 300 ezer közmunkás foglalkoztatására tett ígéretet 2013-ra. Az ellenzéki politikus szerint ez a szám nehezen hihető annak tudatában, hogy idén az ígért 206 ezer helyett a valóságban csak 72 ezren dolgoznak majd így. Szerinte a jelenlegi közmunkaprogram inkább hasonlítható a kényszermunkához, szemben a Gyurcsány-kormány Út a munkába programjával, amely szerinte valóban segítette a munkaképes hátrányos helyzetűek elhelyezkedését.
A DK közmunka helyett beruházásokat akarna
A Demokratikus Koalíció (DK) nem ért egyet a kormány azon törekvésével, hogy közmunkával növeljék a foglalkoztatottak számát. Az ellenzéki párt szerint a "mesterséges" munkahelyteremtés helyett a beruházásokat kellene élénkíteni, így "valódi", piaci alapú állások jöhetnének létre.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.