Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. munkatársa az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben rámutatott: ehhez képest Londonban 197, Milánóban pedig 43 kamera látja el ezt a feladatot, az eltérés a városok különböző szerkezetéből adódik.A kameráknak legalább a fizetős időszakban folyamatosan működniük kell, tehát nem csak az egyszeri beszerelést, de a karbantartást is biztosítani kell - jegyzi meg a cég.A dugódíj beszedéséhez azonban többféle rendszer is telepíthető, a választott technológia ugyanakkor számos tervezési, kivitelezési és üzemeltetési követelménynek kell, hogy megfeleljen. Ezek egyik legfontosabb eleme a védendő területre behajtó járművek regisztrálása; Európa nagyvárosaiban a kamerás rendszer terjedt el a leginkább.Megoldás lehet az is, ha a hidak lesznek fizetősek. Ez egyszerűbb és átláthatóbb struktúrát eredményezne, emellett lényegesen kevesebb, mintegy 50 darab kamerára lenne szükség a nyolc fővárosi híd megfigyeléséhez.Stiller ÁkosBagossy Tamás, a WebEye Magyarország Kft. szakértője szerint ahogy az autópályáknál, a budapesti utcák esetében is fizetőssé lehet tenni az úthasználatot GPS-es nyomkövetésen alapuló rendszerrel. A járműbe szerelt fedélzeti egység rögzíti a gépkocsi helyzetét és követi annak mozgását. A GPS-alapú dugódíjrendszer kizárja az ellenőrzőpont kikerülését, mivel a fedélzeti eszköz a teljes útvonalat észleli. Ennek a bekerülési költsége azonban nagyon magas, de a jövő a szakértő szerint ebbe az irányba mutat.Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója múlt héten a Gazdasági Rádió Mozgásban című műsorában azt mondta, hogy nincs meg a budapesti dugódíj bevezetésének teljes körű feltételrendszere. Közlése szerint a dugódíjnak van közlekedésszakmai létjogosultsága, de csak akkor, ha a hozzá kapcsolódó beruházások megvalósulnak.
Legalább ezer térfigyelő kamera kellene a dugódíjhoz
Ha Budapesten bevezetik a dugódíjat, és annak határa a Hungária körút és a Margit körút lesz, akkor 260-280 csomópontban mintegy ezer kamerát kellene telepíteni egy forgalmi adatok értékelésével foglalkozó cég szakértője szerint.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.