A közlemény szerint a Brüsszelből érkező férfi a Liszt Ferenc-repülőtéren a zöldfolyosón keresztül akarta elhagyni a vámterületet. Feltűnően ideges volt, ezért esetében szigorított vámellenőrzést tartottak, majd ellentmondásos válaszai miatt a pénzügyőrök további vizsgálat mellett döntöttek. A NAV munkatársai megállapították, hogy a nigériai férfi négy, öngyújtó nagyságú, kemény kapszulát helyezett el a testében. A kapszulákban összesen 215 gramm kokaint találtak. Ez a mennyiség több mint 300 halálos adagnak felel meg, értéke pedig csaknem 3,5 millió forint. Az ügyben a hatóság feljelentést tett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnál kábítószerrel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Kokainkapszulát nyelt csempészek buktak le a Liszt Ferenc reptéren
Négy, kokainnal teli kapszulát próbált a testében becsempészni Magyarországra egy nigériai férfi a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.