A NAV jelenleg több mint 1400 gépjárművet használ - tájékoztatta a lapot az adóhivatal -, ezek között felső- és középkategóriás autók is vannak, amelyek egy részét most lecserélik, alapvetően a bűnügyi, bevetési, revizori, illetve végrehajtási szakterületeken. A kiírt beszerzéssel kizárólag a 10 évnél idősebb, illetve több mint 200 ezer kilométert futott autókat cserélik le, ami a teljes gépjárműpark 16 százaléka. A felhívásból kiderül, az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatíva szerint a felső-közép 7. és 8. kategóriába (a legmagasabb a 9.) valamint a közép 6. kategóriába sorolt járműveket vásárolnak, a legtöbbet kombi és limuzin típusú személyautókból, továbbá legfeljebb 35 terepjárót, 10 bevetési személygépjárművet és egy vezetői autót (ez a felső-közép 8. kategóriába sorolt jármű csúcskategóriás is lehet). A pályázóknak teljes körű garanciát kell vállalniuk az autókra legalább 36 hónapra vagy 150 ezer futott kilométerig, ajánlatot augusztus 21-ig lehet tenni.
Bevásárol a NAV közép- és felsőkategóriás autókból
Összesen 235 személygépjármű szállítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást nyolc részteljesítésre bontva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - ismerteti a Napi Gazdaság csütörtöki száma.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.