A tájékoztatás szerint egy ukrán mikrobusz - feltehetően a nem megfelelő követési távolság miatt - belehajtott az előtte haladó moldovai, mikrobuszból és pótkocsiból álló járműszerelvénybe az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán. Az ütközés következtében a moldovai kisbusz és annak pótkocsija az oldalára dőlve nekicsúszott a belső szalagkorlátnak, a külső sávban megálló ukrán mikrobuszba pedig belerohant egy személyautó.A balesetben a moldovai mikrobusz hét utasa közül két utas súlyosan, míg a jármű vezetője könnyebben sérült meg. Az ukrán mikrobuszban, amelyben a sofőrön kívül hatan utaztak, egy ember súlyos, négy pedig könnyebb sérülést szenvedett. A személygépkocsi vezetője nem sérült meg a balesetben - áll a közleményben. Az autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalát a baleset helyszínén több órára lezárták.
Hármas karambol történt az M7-esen Siófoknál
Nyolc ember megsérült, amikor két kisbusz és egy személyautó összeütközött péntekre virradó éjjel az M7-es autópályán, Siófok közelében - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.