A kormány a kedden ismertetett Széll Kálmán Tervben több, a közlekedés területét érintő vállalást tesz: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az év végéig kidolgozza a MÁV adósságrendezésének és átalakításának tervét, 2012. január 1-vel megalakul a Nemzeti Közlekedési Táraság és megkezdődik a közösségi közlekedés szervezeti konszolidációja, majd új díj-, kedvezményrendszer lép életbe és ezzel együtt csökkenhet a teljes árú menetjegyek ára; 2013-tól pedig bevezetik a használatarányos elektronikus útdíjrendszert.
A közzétett dokumentum kiemeli, hogy a közlekedési vállalatok adóssága lényegében az államadósságot növelte, az ésszerűen működő, kiegyensúlyozottan gazdálkodó cégek nem igényelnek majd a továbbiakban sem közvetlen hitelfelvételt, sem állami hitelből nyújtott támogatást.
A kabinet szerint a MÁV esete egészen "különös" az államadósság szempontjából, hiszen működésének jelenlegi formája fenntarthatatlan, elkerülhetetlenül veszteséges. A vállalat mára 300 milliárd forintos adósságot halmozott fel, amely lényegét tekintve az államadósság részét képezi.
Növeli az adminisztrációs költségeket, hogy a közösségi közlekedés ellátása számos gazdasági társaságban aprózódik szét: külön cég a MÁV, a Volán társaságok és a BKV - emeli ki a dokumentum. Probléma az is, hogy az "átláthatatlan és ellenőrizhetetlen kedvezmények dzsungele" lehetetlenné teszi az ésszerű gazdálkodást.
A dokumentum kitér arra is, hogy komoly veszteség éri Magyarországot azért, mert a tehertranzit-forgalom és a sok külföldi kamion nem a használattal arányosan fizet az utak igénybevételéért.
Az állam a Széll Kálmán Tervben meghirdetett lépésekkel rendezi a MÁV-tartozást, átszervezi a vasúti közlekedést: önfenntartó lesz a nemzeti vasúttársaság.
A kormány e mellett vállalja azt is, hogy a Nemzeti Közlekedési Társaság létrehozásával megszűnnek a közösségi közlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaságok közötti párhuzamosságok.
A tervek szerint azáltal, hogy az átszervezés és az integráció komoly megtakarításokat hoz, csökkenthető lesz a teljes árú menetjegyek ára; ez pedig alapot ad a kedvezmények áttekintéséhez.
A gyorsforgalmi úthálózati rendszer használatának költségei arányossá válnak a terheléssel azáltal, hogy 2013. január 1-jétől bevezetik az elektronikus útdíjrendszert - szögezi le a dokumentum.
Csökkenhet a teljes árú menetjegy díja
Jövő évben a közösségi közlekedés átalakításával új díj-, kedvezményrendszer lép életbe, ezzel párhuzamosan csökkenthető lesz a teljes árú menetjegyek ára.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.