A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapításai szerint ugyanis a Leader központ létrehozására szánt 783 millió forintból több mint 587 milliót kifogásolható módon költöttek el. Később további 456 milliót költhettek el szabálytalanul. Erről akkor értesítették Gráf József agrárminisztert, aki azonban Budai Gyula egy héttel ezelőtti feljelentése szerint semmit nem tett az ügyben. A NAV most jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése és számviteli rend megsértése miatt nyomoz.
A vidékfejlesztésben is gyanús dolgokat talált Budai
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján a Magyarországi Leader Közhasznú egyesület ügyében is vizsgálat indult - írja a Magyar Nemzet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.