A magyar vidékfejlesztési tárca vezetője kedden tárgyalt Jelena Szkrinnyik orosz agrárminiszterrel; a miniszterek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat.
Oroszország egy élelmezésbiztonsági doktrínát fogadott el, amelynek lényege, hogy növelni akarják az élelmiszertermelést és meg kívánják teremteni az élelmiszer-önellátást. Fazekas Sándor szerint ez lehetőséget teremt a mindkét fél számára előnyös együttműködésre, ennek során Magyarország technológiákat, termelési rendszereket, know-how-kat kíván értékesíteni és átadni Oroszország számára.
Fazekas Sándor utalt arra: jól halad az Oroszországba exportáló magyar cégek akkreditálásának előkészítése. Ezzel kapcsolatban a magyar fél felvetette: létesüljön Magyarországon egy orosz élelmiszervizsgáló laboratórium, azért, hogy a magyar exportot így is gördülékenyebbé lehessen tenni.
A megbeszélések során Fazekas Sándor és az orosz agrárminiszter érintett néhány konkrét kétoldalú ügyet, van ugyanis öt-hat olyan magyar konzorcium, amely komoly programokat szeretne megvalósítani Oroszországban. Ezzel kapcsolatban konkrétumokról nem szólt a magyar vidékfejlesztési miniszter.
Abban állapodtak meg, hogy a gazdasági vegyes bizottság még február 28-án Moszkvában összeül, és áttekinti azokat az ügyeket, amelyek esetében akadályok merültek fel az együttműködés során.
A magyar vidékfejlesztési miniszter még hétfőn találkozott Igor Nyikolájevics Morozov orosz külügyminiszter-helyettessel, aki felajánlotta, hogy Magyarország kapcsolódjon be abba a programba, amely a FÁK országokon belül néhány nehéz helyzetben lévő köztársaság - például Kirgizisztán, Tádzsikisztán - megsegítésére irányul. Ezekbe az országokba Oroszország szeretne technológiai módszereket és élelmiszert eljuttatni. A külügyminiszter-helyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország és Oroszország a környezetvédelem területén is együttműködhet, elsősorban a vízgazdálkodás területén.
Fazekas Sándor eszmecserét folytatott a Penza megyei fejlesztési lehetőségekről is, ahol folyamatban van két sertéshizlalda és egy szarvasmarhatelep és tejgazdaság létesítése, amelyek magyar részvétellel folynak. Ezeket fontos projekteknek nevezte a miniszter, mivel a szóban forgó térségben technológiákat, különféle eljárásokat lehet értékesíteni, valamint vetőmag- és állati embrióprogramot lehet elindítani.
Az MTI kérdésére Fazekas Sándor kitért arra, hogy a magyar mélyhűtött baromfi Oroszországba való kivitelével nincs probléma, ezen a területen az akadályok elhárultak.
Fazekas orosz élelmiszer-laborokat vár Magyarországra
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter moszkvai tárgyalásain kezdeményezte: hozzanak létre Magyarországon egy orosz élelmiszervizsgáló laboratóriumot, hogy az Oroszországba irányuló magyar exportot gördülékenyebbé tegyék. A tárcavezető Moszkvában folytatott megbeszéléseiről telefonon tájékoztatta az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.