A Magyarországon forgalomban lévő trolibuszok közül leghosszabb és legnagyobb befogadóképességű jármű prototípusának elkészítése 170 millió forintba került - mondta Török Mónika, az önkormányzati tulajdonú cég kommunikációs vezetője. Hozzátette: új trolibuszt flottakedvezménnyel is csak lényegesen drágábban 180-200 millió forintos indulóáron lehetne vásárolni. Az SZKT 2004-ben kezdett trolibuszgyártásba, a cég ekkor vásárolt tizenöt használt autóbuszt, amelyeket átalakít, ezek többsége már a város utcáin fut – közölte a szakember.
Az SZKT-ARC típusú járművet a társaság a magyar Auto Rad Controle Kft.-vel közösen gyártotta le. A trolit az autómentes napon egy budapesti járműipari szakkiállításon is bemutatják, majd tesztüzemben a fővárosi utasok is kipróbálhatják – tudatta Török Mónika. Mocsári Mihály, az SZKT mérnöke elmondta, az új trolibusz hossza 18,75 méter, negyven ülő- és nyolcvannyolc állóhely található rajta. A háromtengelyes járművet 240 kilowatt teljesítményű, háromfázisú aszinkron Skoda motor hajtja meg, végsebessége 65 kilométer/óra. Hajtásrendszer hasznosítja a fékezés során keletkező energiát.
Az alacsonypadlós troli járószintjének magassága 340 milliméter, és ezt a sofőr szükség esetén további 70 milliméterrel tudja csökkenteni. Az utasok kényelmét hővédő üvegezés és kétzónás klímaberendezés szolgálja – tudatta a szakember. Az I. Trolibusz Napot az SZKT az uniós támogatással indult Trolley – Promote Clean Public Transport program keretében rendezte meg. A cég a projekt részeként – amelyre 426 ezer eurós támogatást nyert – akadálymentes megállókat épít, és korszerűsíti a szegedi trolibuszhálózat egyes csomópontjait.
Bemutatták az SZKT saját fejlesztésű trolibuszát
A Szegeden szombaton rendezett I. Trolibusz Napon bemutatták a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) saját fejlesztésű és gyártású csuklós, alacsonypadlós SZKT-ARC típusú trolibuszát.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.