Idén a királynak szobrot is állítottak a város központjában, a Széchenyi téren. A szobor csataménen ülve, kezében lándzsát tartva ábrázolja a Szegedet 1247-ben városi rangra emelő Árpád-házi uralkodót. Az egy hétig tartó ünnepségsorozatot elmosta az eső, a hétvége azonban szikrázó napsütést hozott a helybeliek által a napfény városának is nevezett Szegedre. Kameránkat színes forgatag és hömpölygő tömeg fogadta a város legnagyobb ünnepén.
Városukat ünnepelték a szegediek
Május végén egy hétre a borászok, további két napra pedig a kézművesek foglalják el Szeged központját. A város napját május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban “a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként” ekkor nyerte el a szabad királyi város rangot, igaz, nem először: a címet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozta a városnak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.