Miután a BKV fontos szereplője, kiszolgálója a fővárosban élők mindennapjainak, az utóbbi idők botránykrónikái és a vállalatnál előkerült problémák önálló tétellé emelték a BKF posztgraduális píár képzésének államvizsgáján - közölte a főiskola kedden.
A vállalatnak értő píárosra van szüksége, hiszen a nehéz helyzetben nyilatkozni kell, méghozzá higgadtan, őszintén és hihetően - mondta a BKF-képzés vezetője, főiskolai docens. Perlaky-Papp József közlése szerint a képzésben számos nagyvállalati krízist dolgoznak fel esettanulmány formájában - mérgezéseket, élelmiszerbiztonsági eseteket, márkahamisítási ügyeket vagy éppen a paksi atomerőmű évekkel ezelőtti reaktorzavarát, a dioxinos paprika által keltett hisztériát.
Ezekre a válságokra van szakmai megoldás és ezt el lehet sajátítani. A BKV-nél is van megoldás, csak értő módon el kell kezdeni a kríziskommunikációt és a hírnév-rekonstrukciót - vélekedett.
Államvizsga tétel lett a BKV botrányokból
Önálló tétellé emelték a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) államvizsgáján a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) botrányait.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.