Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Kritikus a helyzet a nővérhiány miatt

Sürgősen megoldást kell találni a nővérhiány miatt kialakult, a dolgozók által kritikusnak tartott helyzetre - közölték szakemberek egy csütörtöki konferencián, Budapesten. A tanácskozást szervező Semmelweis Egyetem kormánybiztos kinevezését javasolja.

Medipress Plázs

Hol kellett sokat várni a mentőkre?

Tavaly Budapesten, Bács-Kiskun megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében fordult elő legtöbbször, hogy fél óránál is többet kellett várnia a betegnek a mentőre.

MTI Plázs

Az új miniszterhez fordulnak az egri kórház érdekképviseletei

Az új egészségügyi miniszterhez, Székely Tamáshoz fordulnak a Heves megyei Markhot Ferenc Kórház érdekképviseletei, amelyek szerint nincs érvényes, törvényes, hatályos szerződés az intézmény fenntartója, a megyei önkormányzat és a kórház működtetését pályázaton elnyert HospInvest Zrt között - mondta Szabó Pál, a Kórházvédő Bizottság elnöke csütörtöki egri sajtótájékoztatóján.

Kulcsár Hajnal (hvg.hu) Plázs

HPV: „felelőtlenség ebben meghalni”

Egyetlen nőnek sem lenne szabad meghalnia méhnyakrákban, ennek ellenére az évente több mint ezer új beteg csaknem fele a kór áldozata lesz Magyarországon. A rosszindulatú sejtburjánzást okozó vírus elleni védekezés leghatékonyabb módja a védőoltás és a szűrés együttes alkalmazása. Egyik sem népszerű. Az okokat csak találgatni lehet.

Medipress Plázs

Javaslatcsomag a gyermekvállalás ösztönzésére

Csökken a népesség az Európai Unióban. Az Európai Parlament nemrég határozatot hozott, melynek célja a demográfiai csökkenés visszaszorítása. A konkrét intézkedésektől mentes javaslatcsomag elsősorban arra ösztönzi a tagországokat, hogy változtassanak azokon a gyakorlatokon, amelyek kedvét szegik a fiatal pároknak.

MTI Itthon

Ombudsman: működőképtelen az addiktológiai járóbeteg-ellátás

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával és az Országos Addiktológiai Intézet (OAI) megszűnésével előálló helyzet újragondolását, független szakmai testület létrehozását sürgette kedden az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

MTI Itthon

A szerződésbontásra is készek az alapellátásban dolgozó orvosok

Az idei évre kieső vizitdíj és a több éve megvont amortizációs támogatás visszapótlását, valamint a jövő évi költségvetésben a praxisok tényleges bekerülési költségén történő meghatározását kérik a kormányzattól az alapellátásban dolgozó orvosok; az erről szóló nyilatkozatot az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége nagygyűlésén fogadták el a résztvevők szombaton Hévízen.

MTI Itthon

Kórházszövetség: vonják be az átalakításokba a szakmát!

A Magyar Kórházszövetség csak olyan egészségügyi szerkezetváltást támogat, amely komplex módon, az ellátási szinteknek megfelelő, a szakmai szervezetekkel egyeztetett programot és időben megvalósítható célt tűz ki. Ezt közölte Varga Ferenc, a szövetség elnöke pénteken Debrecenben, a kongresszus befejezését követően.

MTI Itthon

A gyöngyösi kórház fellebbez az egymilliós ügyeleti díj ellen

A Gyöngyösi Kórház Kft. fellebbezést nyújt be az ellen az ítélet ellen, amely szerint a bíróság egymillió forintnyi elmaradt ügyeleti díj, illetve ennek kamatai és egymillió forint nem vagyoni kártérítés kifizetésére kötelezte egy orvos keresete alapján az intézményt - tájékoztatott pénteken a kórház ügyvezető igazgatója.

MTI Itthon

13 milliárdos kórházfejlesztési terv Szabolcsban

Közel 13 milliárd forint értékű fejlesztést tervez az Európai Unió pályázati támogatásával a nyíregyházi és a fehérgyarmati kórház, valamint a nagykállói pszichiátria - a beruházási projekteket az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés fogadta el.

MTI Itthon

MSZP: nincs döntés az egészségbiztosítási törvényről

Egyetlen kormányzati, szocialista, vagy koalíciós fórum sem hozott döntést arról, mi legyen az egészségbiztosítási törvény sorsa - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője. Az MSZP-frakció gondolkodik a megoldásokon. A Fidesz továbbra is a törvény hatályon kívül helyezését tartja megoldásnak.

MTI Itthon

Egészségügyi bizottság: leszavazott ellenzéki módosítók

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága hétfői ülésén minden ellenzéki módosító javaslatot leszavazott, amely a kormány által a március 9-i ügydöntő népszavazás végrehajtásához benyújtott törvényjavaslathoz érkezett; ezeket az ajánlásokat a kormány képviselője sem támogatta.

1
11 12 13 14 15
32
Négy turulszobrot rendel közel 90 millióért a kormány kedvenc szobrászától a Honvédelmi Minisztérium

Négy turulszobrot rendel közel 90 millióért a kormány kedvenc szobrászától a Honvédelmi Minisztérium

Őrült ötlet videón: háromszög alakú kerekekkel épített biciklit, az eredmény meglepően jónak tűnik

Őrült ötlet videón: háromszög alakú kerekekkel épített biciklit, az eredmény meglepően jónak tűnik

Nemzetközi lapszemle: Európa keresztet vethet saját magára, ha az USA-ra hagyatkozik

Nemzetközi lapszemle: Európa keresztet vethet saját magára, ha az USA-ra hagyatkozik

Az emberek 99,9%-a nem ismeri fel ezt a veszélyt, pedig nagyon súlyos következményei lehetnek

Az emberek 99,9%-a nem ismeri fel ezt a veszélyt, pedig nagyon súlyos következményei lehetnek

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését

Átfogó kép a barokk zene történetéről Midori Seilertől a Zeneakadémián

Átfogó kép a barokk zene történetéről Midori Seilertől a Zeneakadémián

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

Tinédzserek öngyilkossága miatt perelték be a TikTokot

Tinédzserek öngyilkossága miatt perelték be a TikTokot

A címlapról ajánljuk