szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A lovak két hét alatt betaníthatók arra, hogy alapvető információkat közöljenek az emberekkel. Az állatoknak és a gazdáknak is komoly segítséget jelenthet ez a tudományos kutatás.

Egy norvég kutatás világított rá: a lovak is azon állatok közé tartoznak, akik a létszükségletükkel kapcsolatos dolgokról kommunikálni is tudnak emberekkel. Ezt nagyon egyszerű kísérlettel bizonyították, pár héten át tanítottak be 23 lovat, akiknek más és más volt az "előképzettségük", hiszen voltak köztük díjugratók és lovaskocsiknál használt állatok is.

Először betanították őket, hogy az orrukkal érintsenek meg táblákat, ehhez jutalomfalatokat használtak. Ezután három táblát mutattak nekik: az egyikre egy függőleges, a másikra pedig egy vízszintes vonal volt rajzolva, a harmadik pedig üres volt. Betanították a lovakat, hogy a vonalak mást jelentenek: az egyik vonalas táblával azt kérhették a lovak, hogy vegyék le róluk a pokrócot, mert melegük van, a másikkal azt, hogy tegyék rájuk, mert fáznak, az üres táblával pedig azt, hogy ne legyen változás.

A lovak két héten át mindössze napi 10-15 perces oktatásban részesültek, a tréning végére pedig már minden ló önállóan jelezte, ha fázik vagy melege van. Ezek a jelzések az időjárás változásával indokoltak is voltak, tehát tudatosak voltak a kéréseik.

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

Szexuális zaklatással vádolja a médiaóriás egyik főnökét a Fox Sports volt műsorvezetője

Szexuális zaklatással vádolja a médiaóriás egyik főnökét a Fox Sports volt műsorvezetője

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Többször megpördült, majd az árokban kötött ki egy beszpídezett sofőr autója Veszprémnél

Többször megpördült, majd az árokban kötött ki egy beszpídezett sofőr autója Veszprémnél