szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy amerikai kutatás szerint az átlag feletti verbális memóriával rendelkező gyerekek jobban hazudnak, mint általában a 6-7 évesek.

A floridai egyetem kutatói 114 gyereknek egy kvízjáték során adtak lehetőséget arra, hogy hazudjanak. A 6-7 éves gyerekeket rejtett kamerákkal figyelték, akik társaiknak olyan kérdéseket is feltehettek a játék során, amelyekben nem lehettek biztosak. A gyerekek negyede ilyenkor megragadta a lehetőséget a csalásra - hiába kaptak jó választ, rossznak minősítették -, hogy több pontot kapjon, pedig a kutatók kérték tőlük, hogy ezt ne tegyék.

A csalást választó gyerekekkel később beszélgettek a pszichológusok, akik jó és rossz hazudozók csoportjára osztották őket, attól függően, hogy milyen fedőtörténetet találtak ki a gyerekek a hazugságra.

Mind a 114 gyerek elvégzett különböző intellgencia- és memóriateszteket. A jó hazudozók minden teszten hasonlóan teljesítettek, mint társaik, kivéve egyet: a verbális memóriájuk kiemelkedő volt, azaz sokkal jobban teljesítettek szavak megjegyzésében, így a szakemberek szerint ez a képesség összefügg azzal, hogy ki milyen hazugságot tud kitalálni ebben a korban.

Egy korábbi kutatásból az is kiderült, hogy a gyerekek már 5 évesen is tudnak kegyesen hazudni.

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Budapestre jön Leos Carax francia filmrendező

Budapestre jön Leos Carax francia filmrendező

Úgy emelt a kormány az önkormányzati támogatásokon, hogy reálértéken csökkentek a pénzek

Úgy emelt a kormány az önkormányzati támogatásokon, hogy reálértéken csökkentek a pénzek