Az egymilliárd dollárnyi – mintegy kétszázharminc milliárd forintot kitevő – költséggel, presztízsberuházásként megépült, Vlagyivosztokot a Russzkij-szigettel összekötő létesítmény a Távol-Kelet Boszporuszának nevezett tengerszoroson ível át. A híd létrehozását még az olajbonanza idején, a 2008-as válság előtt határozta el az orosz kormány, elemzők szerint azzal a hátsó szándékkal, hogy ismét markánssá tegye befolyását a térségben. A közvetlen cél az volt, hogy a létesítmény elkészüljön az ázsiai és csendes-óceáni országok szervezetének (APEC) szeptemberi csúcsértekezletére, amelyet a Russzkijon rendeznek meg. Az orosz ellenzék szerint a méregdrága, négysávos kábelhíd azonban csupán "út a semmibe".AP / Dmitry AstakhovMaga a sziget valamikor katonai támaszpontként szolgált, és arról vált hírhedtté, hogy 1993-ban négy katona éhen halt a táborban, mert a terület annyira elszigetelt, kietlen és nehezen ellátható. A csúcsértekezlethez köthető beruházásokon túlmenően az orosz hatóságok most egyetemet is létre kívánnak hozni a szigeten, sőt a szupergazdagok számára luxusingatlanokat is kialakítanak rajta. A kormány összesen húszmilliárd dollárnyi összeget irányzott elő a tágabb térség fejlesztésére.A ferdekábeles hidaknál nincsenek tartókábelek, hanem a függesztőkábelek közvetlenül, ferdén csatlakoznak a pilonhoz. A most átadott létesítmény két A-betűt formáló pilonja közti távolság, az úgynevezett támaszköz világrekord-hosszúságú, összesen 1104 méter. Ugyancsak csúcsot döntenek 320,9 méteres magasságukkal a tartópillérek, illetve a függesztőkábelek, amelyek közül a leghosszabbak 579,83 méterre nyúlnak.AP / Dmitry AstakhovA roppant zord, szélsőséges természeti és időjárási viszonyok nagy mértékben hátráltatták a híd építését és jelentősen felduzzasztották a költségeket is. Tavaly decemberben tűz ütött ki a készülő létesítményben, a heves esőzések pedig részben megrongálták a hídhoz vezető utat.
Fotó: új híd épült a Távol-Kelet Boszporuszán
A világ egyik leghosszabb, teljes kiterjedésében 3,1 kilométeres ferdekábeles hídját avatta fel Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn Vlagyivosztokban.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.