szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ha a kamatok 2-3 százalékra estek volna vissza, akkor ma a költségvetést nem húznák a korábbi lakáshitelek kiadásai. Így viszont sikerült előállítani a 90-es évek elejei helyzetet, az állami lakáskiadások háromnegyedét a korábbi programok viszik el - állítja Hegedűs József, a Városkutatás Kft. egyik ügyvezetője.

Az ezredfordulón a bruttó hazai termék (GDP) fél százalékát kitevő állami lakáskiadás 71 milliárd forintra rúgott. A korábbi lakáshitelekkel kapcsolatos kiadások minimalizálódtak, így lehetőség teremtődött egy látványos lakásprogram elindítására.  Ebből a múlt év végére 1,1 százalékos GDP-arányos lakáskiadás lett, amely 239 milliárd forintot jelent. A megugrás 2003-ban következett be - közel megduplázódott a lakáscélú támogatás - amiből arra lehet következtetni, hogy az akkori kormány bőkezűen bánt a pénzzel. Valójában ekkor kezdődtek a megszorítások - áll Hegedűs József, publikálás előtt álló tanulmányában, amely a lakáspolitika és a lakáspiac összefüggésével foglalkozik.

A 2002-2005. között 100-ról 239 milliárd forintra nőtt lakástámogatás mögött zömében a korábban folyósított hitelek kamatainak támogatása áll. Míg 2001-ben a teljes kiadás 12 százalékát tették ki a hitel-támogatások, 2004-ben és 2005-ben már a 73 százalékát. Ha 2004-ben a kormány nem korlátozta volna az szja-kedvezményt, akkor ez az arány 80 százalék lett volna - hangsúlyozta Hegedűs József.

A 2001-ben hozott, majd 2002-ben tovább "liberalizált" lakásfinanszírozási rendelet készítői azzal kalkuláltak, hogy a kamatok hamarosan 2-3 százalékra esnek vissza, így az állami támogatás "eltűnik" a rendszerből. Valójában nem így történt, így viszont napjainkra sikerült előállítani a 90-es évek elejei helyzetet, miközben az állami lakáskiadások háromnegyedét a korábbi programok viszik el.

hvg.hu Ingatlanmenedzser

Milyen adókedvezmények járnak a lakáslízinggel?

A lakáslízing fő előnyeként az önrész nélküli vásárlást szokták említeni, azonban e finanszírozási forma az adózáshoz kapcsolódó előnyöket is tartogat. A magánszemélyeknek adókedvezményeket, a vállalkozásoknak pedig adócsökkentési lehetőségeket kínál.

hvg.hu Ingatlanmenedzser

Jól járunk-e a deviza lakáshitellel?

A devizaalapú lakáshitelek a megemelkedett törlesztő részletek ellenére sem vesztettek népszerűségükből. Vajon később sem bánjuk meg, hogy ezt a hiteltípust választottuk? És nyújtanak-e valós garanciát az egyre divatosabb árfolyam-garanciás hitelek?

19 év börtönt kapott egy brit fiatal, aki az oroszok ellen harcolt Kurszkban

19 év börtönt kapott egy brit fiatal, aki az oroszok ellen harcolt Kurszkban

Rengeteg pénzt vihetnek a befektetők az ingatlanpiacra, megdrágulhat a lakás bérlése és a vásárlása is

Rengeteg pénzt vihetnek a befektetők az ingatlanpiacra, megdrágulhat a lakás bérlése és a vásárlása is

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka