Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Aktuális lapszám HVG hetilap 2022/32. SZÁM
HVG-Ténytár
HVG HVG Hetilap

Medián-felmérés: Rezsifrász

A budapestiek úgy érzik, hogy erősen meg fogják szenvedni a megszorításokat: a Medián és a 21 Kutatóközpont július végén készített 1000 fős telefonos felmérése szerint minden második fővárosi lakos (57 százalék) arra számít, hogy a következő időszakban kevesebbet engedhet majd meg magának. Egyharmaduk (34 százalék) pedig attól is tart, hogy nem fogja tudni befizetni a rezsiszámláit. Saját bevallása szerint a budapestiek 30 százaléka fogyaszt átlag feletti mennyiségben áramot és 21 százaléka gázt, ők ezért arra számíthatnak, hogy érinteni fogja őket az új rezsiszabályozás. Azzal, hogy a kormány az átlag felett fogyasztók számára növeli az áram- és gázárakat, a válaszadók 69 százaléka nem ért egyet. Nem meglepő, hogy az intézkedés párthovatartozás szerint megosztó: az ellenzékiek 87 százaléka helyteleníti, de még a fővárosi fideszesek körében is csak csekély többségben vannak azok, akik egyetértenek az új szabályozással (49 százalék, szemben a 44 százaléknyi ellenzővel).

Szellem
HVG HVG Hetilap

Helyünk a világban

Felsorolni is nehéz lenne, hogy a nemzetközi történettudomány hányféle megközelítésmódja, elemzési és értelmezési szempontrendszere, illetve kutatási trendje nem érvényesült azonos időben és egyszersmind érdemben a hazai tudományosság berkein belül az elmúlt száz vagy akár csak a legutóbbi ötven év során. Nem így a globális/transznacionális történetírás gyakorlata, amely mindössze öt kurta esztendővel az irányzatot az érdeklődés középpontjába állító összefoglaló munka, a Patrick Boucheron által szerkesztett Histoire mondiale de la France megjelenése után immár magyar nyelvű és magyarországi érdekű tanulmánykötettel is dicsekedhet. A külföldi egyetemeken tanító Laczó Ferenc és Varga Bálint szerkesztésében tavasszal a Corvina gondozásában kiadott Magyarország globális története 1869–2022 tehát maga is a komplex transznacionális kapcsolatok és beágyazottságok jelentőségét igazolja, akárcsak az a kereken száz kistanulmány, amely a kötetben olvasható. Az 1869-ben útjára indult osztrák–magyar kelet-ázsiai expedíció történetétől a koronavírus-járványig megannyi olyan téma jön elő, amely e tág kitekintésű tárgyalásban érzékletessé teszi helyünket a világban: legyen szó akár a gazdasági folyamatokról, akár a gyarmatosítás és dekolonializáció hazai vonatkozásban eddig alig észlelt kérdésköréről. A szerkesztők megfogalmazása szerint könyvük „...alternatíváját szeretné nyújtani annak a romantikus nacionalizmus korában kialakult, azóta számos ráncfelvarráson átesett, mostanra láthatóan némileg megcsontosodott elképzelésnek, amely a magyarok állítólag a mitikus ősidőkbe visszanyúló és jelenünkig ívelő történetét zárt egységként kezeli”. Olyan cél ez, amely eleve üdvözlendővé teszi az összesen 82 szerző közös vállalkozását, még akkor is, ha a témák egy része tüntetően populáris jellegű, s ha az elemzések tekintélyes hányada globális helyett váltig eurocentrikus közelítést jelez.

HVG HVG Hetilap

Szólnak a harsonák

Időrendben haladni az életben nem egyszerű, visszamenni az időben még ennél is bonyolultabb. Új novelláskötetében Zoltán Gábor úgy oldotta meg az idő kezelését, hogy a jelenben maradva felkérdezte a múltat. A nyitány angyali vizit nálunk és a szomszédunkban. Alig másfél oldal, közben végig szólnak a harsonák, és akkor sem némulnak el, amikor a látogató csendben távozik: csendben, ám nem csalódottan, mert egy angyal sohasem csalódik. A Lamed Wufnik-mottó is bevezeti azt, hol és kikkel játszódik a Levegőt venni elmúlt két évtizedben keletkezett 17 novellája. A Túl jó úton sétálói megfelelő emberek, egymáshoz valónak látszanak, jó időben és jó helyen vannak, a harmónia közöttük szinte tökéletes, mégis valami furcsa bezavarna. A címadó írás sem a szokásos napi rutin: néhány kellemes uszodai hossz megtétele után a sikeres férfi, ahelyett hogy jól érezné magát, elkezd gyanakodni, kombinálni, következtetéseket levonni, majd arra jut, jobb lesz azt a másikat víz alá nyomni. A Földszag vén katonája – nem saját akaratából, hanem mert erre sodorta a történelem – részt vett a budavári kitörésben. Megúszta, és azóta ragaszkodik ahhoz, hogy az unokái Magyarországra utazva itt elültessenek egy fát. Az éppen soros unoka a barátnőjével elindul, de valami más, talán az életüket, talán csak a pillanatokat meghatározó történik velük, mint egykor a nagyapával vagy mint az összes többi szereplővel. A városmajori nyilasok brutális őrjöngését bemutató Orgia, az annak előzményének és folytatásának tekinthető esszéregény, a Szomszéd, és a Szép versek 1944 című, a korszakot a verseken keresztül reprezentáló történelmi abszurd 62 éves szerzőjének hőseire továbbra is érvényes, hogy „amikor a nehéz idők jöttek, eljátszották, mintha elmentek volna valahová”.

Gazdaság
Bologna bevezette tavaly a 30-as tempólimitet, 34 év után először nem történt halálos gázolás a városban

Bologna bevezette tavaly a 30-as tempólimitet, 34 év után először nem történt halálos gázolás a városban

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Az sem zavarta a bátonyterenyei férfit, hogy áldozata egy rendőrségre fut be, ott is tovább verte – videó

Az sem zavarta a bátonyterenyei férfit, hogy áldozata egy rendőrségre fut be, ott is tovább verte – videó

Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket

Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket

A hétvégén még kell a jégkaparó, majd vasárnap jön egy melegfront

A hétvégén még kell a jégkaparó, majd vasárnap jön egy melegfront

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Még mindig rejtély, mi lehet az az 500 kg-os tárgy, ami egy kenyai falura esett

Még mindig rejtély, mi lehet az az 500 kg-os tárgy, ami egy kenyai falura esett

Halálosan megsérült egy Hajdú-Bihar megyei férfi a tűzijátéktól

Halálosan megsérült egy Hajdú-Bihar megyei férfi a tűzijátéktól

Meghalt egy 14 éves lány Zalaszentgróton

Meghalt egy 14 éves lány Zalaszentgróton

A címlapról ajánljuk