szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rendőröket kellett kivezényelni egy kaposvári hipermarkethez, miután a vasárnap estére meghirdetett árengedmény miatt összegyűlt tömeget nem tudták féken tartani a bolti eladók. Az áruházlánc nagyatádi boltjában pedig mindössze tizennyolc percig tartott az ötszáz forintos sajt akciója, addigra ugyanis elfogytak a készletek és a vásárlókat ki kellett terelni a boltból.

A kaposvári rendőrkapitányság tájékoztatása szerint az ügyeletre nem sokkal este hét óra után érkezett a bejelentés arról, hogy egy bevásárlóközpontban tömeghisztéria tört ki. A több száz vevőt a bolti eladók nem tudták féken tartani, egy idős hölgyet, aki a tolongásban elesett, a tömeg alól húztak ki. A rendbontásnak, amelynek során komolyabb személyi sérülés nem történt, végül huszonkilenc rendőr tudott véget vetni. A bolt azonnal bezárt, a sajtárusítást beszüntették, de még így is sokan este nyolc óra után is a bolt előtt várakoztak.

Bíró Gábor, a Somogy megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Kapospontnak elmondta: a pletyákkal ellentétben nem kellett kommandósakat vezényelniük a kaposvári Penny Markethez, a tömeg nagy része a rendőrök láttán lecsendesült, csupán egy 73 éves férfit és egy 25 éves nőt kellett előállítaniuk, miután ők ellenálltak a rendőri intézkedésnek. Kettejük ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Nagyatádon mintegy száz ember gyűlt össze szintén vasárnap este a bolthálózat által meghirdetett 550 forintos trappista sajt hírére – írja a Somogy Megyei Online. Az akció este hét és nyolc óra között zajlott, és akadt, aki csaknem két órát töltött el a boltban, csak azért, hogy megvehesse a sajtgurigát. Fél hétkor, mindössze tizennyolc perccel az akció megkezdését követően elfogytak a sajtok és a bevásárlókosarak, az áruházat be kellett zárni, de itt a rendőri jelenlét elég volt ahhoz, hogy az emberek elhagyják a boltot és ne törjön ki verekedés.
Olyan robotkutyát mutatott be egy kínai cég, hogy leesik tőle az ember álla – videó

Olyan robotkutyát mutatott be egy kínai cég, hogy leesik tőle az ember álla – videó

Stressz és gyomor: Így befolyásolja az érzelmi terhelés az emésztőrendszert

Stressz és gyomor: Így befolyásolja az érzelmi terhelés az emésztőrendszert

Óriási játékkonzolt mutatott be az Acer, van egy kis testvére is

Óriási játékkonzolt mutatott be az Acer, van egy kis testvére is

Több amerikai kormányszervnél is testületileg megtagadják Elon Musk követeléseit

Több amerikai kormányszervnél is testületileg megtagadják Elon Musk követeléseit