Tetszett a cikk?

A Fidesz fáklyás felvonulás tart november 4-én Budapesten az október 23-ai "brutális rendőrtámadás áldozataiért", az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért - jelentette be a párt szóvivője.

A "szolidaritási menet" a Terror Házától az Astoriáig tart majd - közölte Szijjártó Péter. A politikus elmondta: a rendezvényt bejelentették a hatóságoknál, ugyanakkor felszólítják a rendőröket, hogy „viperáikkal, gumilövedékeikkel, könnygázgránátjaikkal együtt maradjanak laktanyáikban, hogy ne ismétlődjenek meg az október 23-án történtek.”

Szijjártó Péter a provokátorokat arra kérte, hogy „maradjanak otthon, ne zavarják meg a megemlékezést.” Mint mondta a felvonuláson, amelyen a Fidesz vezető politikusai és országgyűlési képviselői is részt vesznek, nem hangzik el beszéd, az embereket pedig arra kérik, hogy zászlókat és transzparenseket ne, viszont mécsest, gyertyát, vagy fáklyát vigyenek magukkal.

"A szolidaritási menet résztvevői és szervezői hitet tesznek az rőszakmentesség, a demokratikus értékek, az őszinteség, az őszinte igaz beszéd és az igazság mellett, valamint a hazugság ellen" - hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: a felvonulás nyugalmáról a Fidesz önkéntesei és rendezői gondoskodnak majd.

Szijjártó Péter közölte: az október 23-i Fidesz-nagygyűlésen mintegy félmilliós tömeg ünnepelt, őket erre a rendezvényre is várják, így - mint mondta - "túlzott bátorság nem kell ahhoz, hogy ismét hatalmas létszámot becsüljünk előre".

MTI/ inforadio.hu

A WHO szerint mérgezés okozhatta a rejtélyes megbetegedéseket Kongóban

A WHO szerint mérgezés okozhatta a rejtélyes megbetegedéseket Kongóban

Megszületett Lily Collins első gyermeke

Megszületett Lily Collins első gyermeke

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Meghalt Simon Fisher-Becker, a Harry Potter-filmek egyik szereplője

Meghalt Simon Fisher-Becker, a Harry Potter-filmek egyik szereplője