Tetszett a cikk?

Gyurcsány Ferenc szerint Gyurcsány Ferenc vezetésével képes csak a párt megújulni, illetve az ő vezetése alatt lehet a nehéz gazdasági programot, - stabilizálást és reformot - , véghezvinni. Bár megkérdezte, van-e valakinek jobb elképzelése, jelentkező nem akadt.

A szocialista párt prominensei, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, és nem utolsósorban Hiller Isván pártelnök   néhány nappal kongresszus előtt jelezték,  a jelenlegi fölálláson egyelőre nem változtatnak, vagyis külön marad a pártelnöki és a kormányfői poszt.  Gyurcsány szíve szerint már most átvette volna a szocialista párt vezetését,  ám az öszödi beszéd kipattanása és a beszéd körül kialakult heves viták átmenetileg keresztül-húzták  számításait. 

Az egykori kiszes nemzedék legnagyobb karriert befutott képviselője, a kitűnő taktikai érzékkel megáldott Gyurcsány ebben a "vert helyzetben" is tudta, hogyan fordíthatja az eseményeket a saját javára: kongresszusi felszólalásában nem hagyott kétséget afelöl, csakis ő képes pártelnökként az MSZP-t megreformálni, illetve, a kormányfői és a pártelnöki tisztség egy kézben való egyesítésével az országot kivezetni a jelenlegi gazdasági nehézségekből. 

„A kormány és a kormányfő nem helyezhető politikai gyámság alá. A kormány és a párt politikája közös, ezért mindent annak érdekében kell felhasználni, hogy ennek a politikának az egysége fennmaradjon” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc , hozzátéve: „a párt elnöke nem egyszerűen a párt szervezője, hanem a párt politikájának megtestesítője.” Miután beszédében egyértelművé tette, hogy saját magát tekinti leginkább alakalmasnak, hogy a párt politikáját megtestesítse, és a kongresszuson ezt senki sem kérdőjelezte meg,  Gyurcsány Ferenc máris az MSZP első számú politikusává lépett elő, jóllehet - hacsak valami rendkívüli nem történik - formális megválasztására csak a márciusi, tisztújító kongresszuson kerül sor. 

Az MTI jelentése szerint Gyurcsány beszédében Orbán Viktorról, csak egy utalás erejéig esett szó:  „úgy látom, hogy Magyarországon egyetlen ember van hiba és hazugság nélkül”.

A nagy politikai ellenlábas,  Orbán Viktor célja az volt, hogy Gyurcsány Ferencet politikailag ellehetetlenítse, ezzel együtt pedig bebizonyítsa,  az MSZP elveszítette legitimitását, képtelen a kormányzásra. Úgy tűnik, Orbán rosszul mérte fel az erőviszonyokat, és túlságosan nagy jelentőséget tulajdonított az országban kétségkívül jelen lévő elégedetlenségnek. Hitt közvetlen környezetének, ahonnan azt sugallták, a szocialisták bedobják a törülközőt és lecserélik a kormányfőt. Orbán most már csak az újabb  megszorítások nyomán tovább éleződő társadalmi feszültségben bízhat – ami, reményei szerint - tavasszal elsöpri a kormányfőt.

Az MSZP mai kongresszusát követően Gyurcsány Ferenc pozíciója éppenhogy megerősödött: úgy tűnik, szilárdan ül a miniszterelnöki bársonyszékben,  de facto ő a szocialisták első embere, és - mai beszéde alapján - esze ágában sincs megválni tisztségeitől. Ha csak közvetve is, de arra utalt: 2010-ben is ő akarja győzelemhez segíteni a szocialistákat.  

MOHAI V. LAJOS

Olyan erővel csapódott egy aszteroida a Holdba, hogy 10 perc alatt vájt ki két óriási kanyont

Olyan erővel csapódott egy aszteroida a Holdba, hogy 10 perc alatt vájt ki két óriási kanyont

Az USA utolsó vámháborújának csak vesztesei voltak, de Trumpot ez nem érdekli

Az USA utolsó vámháborújának csak vesztesei voltak, de Trumpot ez nem érdekli

A HVG mellett a Telex és a 24.hu sem vehet részt Orbán Viktor évértékelőjén

A HVG mellett a Telex és a 24.hu sem vehet részt Orbán Viktor évértékelőjén

Ruszin-Szendi Romulusz: Hadházy Ákos megélhetési politikus, mondhatja a hülyeségeit

Ruszin-Szendi Romulusz: Hadházy Ákos megélhetési politikus, mondhatja a hülyeségeit