Tetszett a cikk?

A vásárlóerő és a túlkínálat sajátos dialektikájáról árulkodott a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarának – félház előtt lezajlott – koncertje. Pedig az együttes és a karmester, Szemjon Bicskov is a nemzetközi szcéna elitjéhez tartozik, ráadásul a Richard Strauss műveiből álló látványos (és hangzatos) program első blikkre közönségcsalogatónak tűnt.

Kölni Rádió Szimfonikus Zenekara
Km.: Genia Kühmeier – ének; karmester: Szemjon Bicskov
szeptember 24., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szemjon Bicskov
Jólirányzott szuperforték
© Gramofon
Persze a szolid érdeklődésnek vannak előnyei is, például a nézőtéri csend. Ám ez kevéssé lelkesíthette a kölni zenészeket, akik a színpadra belépve, az üres emelet látványával szembesülve érezhetően meglepődtek. Ezt érzékelve – nyilván a közösségi erő demonstrálásának szándékával is – a publikum meglepően hosszú, biztató tapssal köszöntötte a helyüket kereső muzsikusokat. Valószínű, hogy e biztatás nélkül is a legjobb tudásuk szerint dolgoztak volna, mert ugyan mi értelme lenne a produkcióra áldozott rengeteg munkaórát elvesztegetett időnek tartani? Már a Till Eulenspiegel első perceiben kiderült, hogy ez a zenekar mindent tud: az eufonikus hangzásban elmerülve gyakran olyan érzésünk támadt, hogy – az eufórikus érzések hatalmába kerülve – elvétjük a darab értelmét. Ezen persze volt okunk csodálkozni, hiszen ilyen tiszta vonalvezetésű, értelmes, a zenei logikát és az elbeszélés természetességét egyaránt érvényre juttató interpretációt koncerten még nem hallottunk. S a kérdést, hogy vajon a legjobb hazai zenekarok képesek lennének-e ugyanerre, azzal láttuk megválaszoltnak, hogy bizonyára igen, ha egy-egy koncertre tizenkét próbaóra helyett azt a bizonyos rengeteget, mondjuk harminchatot fordíthatnának. S nemcsak egy-egy, valamiért jelentősnek tartott fellépés előtt, hanem évtizedeken keresztül. Ugyanis a Kölni Rádiózenekar koncertjén az volt a határozott benyomásunk, hogy a megtapasztalt hangminőség évtizedes érés, és nem egyszeri nekifeszülés eredménye. Az alap, amire Bicskov a Till értelmezését – mely nem volt sem hivalkodóan eredeti, sem átlagosan szürke – építette, adva volt. Ez az együttes képes ugyanis arra, hogy a darabban valóban csak egyetlenegy szuper-forte legyen, mely színben, dinamikában, intenzitásban eltér a tucatnyi megelőző és rákövetkező fortétól, hogy így váljon tükörpontjává az egész kompozíciónak – olyan magaslati hellyé, ahonnan visszamenőleg és előre is a teljes darab belátható. És arra is képes volt a zenekar, hogy a darabot indító vonósállás tökéletes „klónját” hozza létre a befejezés előtti pillanatokban. Ez a körmondatba rejtett szuperlatívusz természetesen Szemjon Bicskov munkáját dicséri.

Az első rész második blokkjában hat zenekari dal hangzott el, Genia Kühmeier közreműködésével. A jó érzékkel és remek ízléssel ciklussá formált sorozat kezdetén (Titkos felszólítás, op. 27/2) Kühmeier még kereste önmagát, ám a második dalban (Gyermekemnek, op. 37/3) rátalált a megfelelő tónusra, és hangja is átmelegedett. A hang egyébként még nem túl jelentős, nincs sajátos, azonnal felismerhető színezete, alul hamar ködbe borul és a felső regiszterben is csak egy viszonylag szűk terjedelemben él igazán. Nem tudom a fiatal énekesnő életkorát, de ha igaz, hogy nemzetközi karrierje mindössze öt éve kezdett kibontakozni, akkor a hangban még sok lehetőség rejlik; felfelé is nyílik majd, lefelé is tisztul még a jövőben. A kamarazenei megoldásokban bővelkedő, csendesebb és bensőségesebb dalokban viszont már most is megindító volt. Igazi lírai alkat, akitől a tolakodó színpadiasság távol áll.

A második részben Strauss monumentális képeskönyve, az Alpesi szimfónia hangzott el. Ezt a „nemszeretem”, bombasztikus darabot ilyen jól még nem hallottuk. Talán azért, mert Bicskov elhitette az együttessel, hogy ez a mű mégiscsak több egy zenekari jutalomjátéknál, a képeskönyvhasonlatnál maradva: érdemes elolvasni a képaláírásokat is. A magas színvonalú estét Bicskov egy varázslatosan előadott ráadással koronázta meg, amikor búcsúzóul eldirigálta Elgar Enigma-változatainak első részét. Ezt a gesztust vegyük biztatásnak, és reménykedjünk abban, hogy a közeljövőben eljátsszák majd a folytatást is. Akkor már zsúfolt ház előtt.

Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Fakírok szögeságy nélkül

Furcsa dolog a hagyomány. Sokféleképpen lehet ápolni. A Szekérnyom Fesztivál első koncertje – apró gyarlóságai mellett – azért sikerült különlegesre, mert egy estén ugyanannak a hagyománynak, a cigány folklórnak két ellenpontját mutatta be – a régit, távolit és a mait, itthonit.

Gramofon

Ritka tünemények a Mahler Ünnepen

Manapság a közélet – sajnos a kulturális is – felelőtlen könnyedséggel lép át a hagyományokon. Magyar tradíción és európain egyaránt. Különösen jelentős tehát, hogy a Budapesti Mahler Ünnep épp ebben a közegben szerzett magának komoly művészi-szakmai pozíciót. Ez a tematikus zeneünnep a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája töretlen együttműködésének köszönhető.

Gramofon

A világválogatott átlagosan muzsikált Pesten

Solti György halálának 10. évfordulója adta az apropót, hogy a magyar dirigens által alapított, élvonalbeli együttesekből verbuvált Világzenekar a Békéért Budapestre látogasson. Műsor- és „sztárproblémákkal” egyaránt szembesülhettünk az olykor érdekes, olykor hosszúnak tűnő koncerten.

Gramofon

Perahia Budapesten: tökéletes töredékek

Murray Perahia a koncertzongorázás legrégebbi – minimum Liszt Ferencig visszavezethető – hagyományára hivatkozva állította össze budapesti fellépésének programját. Barokk muzsikával indított, majd Beethoven következett. Végül a második részben a súlyos mondanivalót hordozó Brahms-darabokat Chopinnel oldotta fel.

Gramofon

Ászok ütöttek a Soroksári úton

Elképesztő zenei távolságokat hidaltak át az 5. MOL Budapest Jazzfesztivál szervezői, amikor egy német énekes szólóját, egy magyar cimbalmos kvintettjének bemutatkozását és a francia harmonikakirály kvartettjét tették a Nemzeti Hangversenyteremben tartott nyitónap programjába.

„Ő volt a világ legvidámabb színésze” – pályatársai búcsúznak Harkányi Endrétől

„Ő volt a világ legvidámabb színésze” – pályatársai búcsúznak Harkányi Endrétől

Ezért veszélyesek az idősekre a légúti fertőzések, amik Ferenc pápát is kórházba juttatták

Ezért veszélyesek az idősekre a légúti fertőzések, amik Ferenc pápát is kórházba juttatták

Kanada csütörtökön élesíti vámjait az Egyesült Államokból származó importra

Kanada csütörtökön élesíti vámjait az Egyesült Államokból származó importra

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak