Tetszett a cikk?

Kamal Harrazi iráni külügyminiszter nem lát lehetőséget arra, hogy országa a közeljövőben párbeszédet folytasson az Egyesült Államokkal.

A Newsweek hírmagazinban megjelent interjújában a politikus kijelentette: "semmi esély sincs a párbeszédre, mivel az Egyesült Államok közel-keleti politikája tökéletesen helytelen".



Harrazi szerint a tárgyalások legfőbb akadálya az Irán belügyeibe történő amerikai beavatkozás, és a teheráni rendszerváltás szükségességéről tett nyilatkozatok.

Az iráni külügyminiszter szerint amerikai részről hiba volt csapatokat vezényelni Irakba. "Az irakiak boldogan szabadultak meg Szaddám Huszeintől, de nem örülnek idegen csapatok jelenlétének országukban" - mondta. Helyeselte ugyanakkor azt, hogy a jövő év januárjában választást tartanak Irakban, és a szavazást a válság megoldása felé tett nagyon fontos lépésnek nevezte.



Kamal Harrazi közölte, hogy országa képes az urándúsításra, és az ehhez szükséges összes eszköz önálló előállítására, ám leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy Irán nukleáris fegyvert is tud gyártani. Az ugyanis bonyolult munka, amelybe Teherán nem kíván belekezdeni.
Elon Musk elkezdte szapulni Zelenszkijt, de még a saját chatbotja is ellentmond neki

Elon Musk elkezdte szapulni Zelenszkijt, de még a saját chatbotja is ellentmond neki

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

A mianmari junta vezetője királynak nevezte Putyint, amiért hat elefántért hat vadászgépet adott cserébe

A mianmari junta vezetője királynak nevezte Putyint, amiért hat elefántért hat vadászgépet adott cserébe

zCast: Kiszipolyozzuk a talajt, pedig mindennapi betevőnk múlik rajta

zCast: Kiszipolyozzuk a talajt, pedig mindennapi betevőnk múlik rajta