„Ahogy vállaltuk, felszámoljuk a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál. Felkészül a 35 éves autópálya-koncesszió” – jelentette be Magyar Péter szombaton.
Korábban Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter beszélt arról, hogy több mint négyszer annyit költött az állam az autópályák üzemeltetésére és felújítására, mint a közutak fenntartására és karbantartására. A tárcavezető szerint a Mészáros Lőrinc és Szíjj László tulajdonában lévő MKIF 2025-ben 410 milliárd forintot kapott az államtól 1200 kilométernyi autópályára. Ezzel szemben a 30 ezer kilométer hosszú országos közúthálózatra alig 100 milliárd forint jutott a Magyar Közútnak. Úgy véli, nem csoda, hogy ma közel 20 ezer kilométernyi országos közút vár felújításra.
Eredménytelennek nyilvánította az M86-os és M87-es gyorsforgalmi utak koncessziós pályázatát, még az olcsóbb ajánlat is 2033 milliárdba került volna az államnak 30 évre.
Egykori építési és beruházási miniszterként Lázár János döntött úgy, hogy miután 2026 októberében visszakerült az államhoz, az M6-os érdi tető és Dunaújváros közötti, illetve az M8-as dunaújvárosi hídhoz kapcsolódó rövid szakaszának üzemeltetését a Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltségébe tartozó MKIF Zrt.-re bízza, a Tisza-kormány viszont felülvizsgálta ezt a harminc évre szóló konstrukciót.
„A korábbi miniszter döntése jogilag érvénytelen, és két alternatívát is találtunk, amelyek alapján ugyanez a feladata következő 11 évre 100 milliárd forinttal olcsóbban is ellátható” – jelentette ki nemrég Vitézy Dávid közlekedési miniszter.
A héten Magyar Péter azt is bejelentette, hogy megszüntetik a kaszinó- és dohánykoncessziókat felügyelő hatóságot, és további radikális változtatásokat, az akár több évtizedre szóló koncessziók felmondását is ígérik. A tarthatatlan hulladékgazdálkodási rendszer teljes felülvizsgálatát és átalakítását is tervezik. Új környezetvédelmi főhatóság jön, ötmilliárd forintra emelik a kiszabható bírságot.
Nyitókép: Cabrera Martin