A rendőrség nyomoz az M6-os autópálya működtetése miatt
Vitézy Dávid korábban közzétett számításai szerint százmilliárd forintos többletköltségett okozott Lázár Jánosnak a sztráda üzemeltetéséről szóló korábbi döntése.
Vitézy Dávid korábban közzétett számításai szerint százmilliárd forintos többletköltségett okozott Lázár Jánosnak a sztráda üzemeltetéséről szóló korábbi döntése.
HVG
HVG
MTI
A szerződésmódosítással az állam átvállalta az építőipari áremelkedés és a kamatok emelkedése miatti többletterhek jelentős részét.
HVG
HVG
MTI
Az autópálya először 2002-ben került kereszttűzbe egy tender miatt, akkor az ügy egy kormány bukásához vezetett. Most egy másik kormány bukása kellett ahhoz, hogy újra a felszínre kerüljenek visszaélések.
Csillag István
Részletesen bemutatták, hogyan húzta le az államot (annak hathatós segítségével) a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette konzorcium. A Tisza-kormány reményei szerint akár az év végéig meg lehet szüntetni a mai állás szerint több mint 23 ezer milliárd forint értékű szerződést, de ehhez a NER nagyjainak hozzájárulása is kell.
Péntek délelőtt jönnek a részletek.
HVG
Szerintük az, hogy Lázár János odaítélte a koncessziót az MKIF-nek, csak előzetes döntés volt, amit a kormánynak jóvá kellett volna hagynia, de ez nem történt meg.
HVG
A Budapest-Belgrád vasútvonalhoz kapcsolódó fejlesztések listáját is megváltoztatták.
„Lépésről lépésre, forintról forintra” – fogalmazott a miniszterelnök.
HVG
„Nem hagyjuk annyiban” – üzente a közlekedési és beruházási miniszter.
HVG
Eredménytelennek nyilvánította az M86-os és M87-es gyorsforgalmi utak koncessziós pályázatát, még az olcsóbb ajánlat is 2033 milliárdba került volna az államnak 30 évre.
HVG
A koncessziós időszak alatt így összesen 200 milliárddal többe kerülhet az adófizetőknek 59 kilométer autópálya üzemeltetése.
HVG
Kiszámolták, éves szinten mekkora összeg lenne úgy karbantartani a hazai úthálózatot, hogy ne legyen több mint a fele rossz állapotú, mint most. Az összeg kisebb lenne, mint amit az autópálya-koncesszióra költ évente az állam.
HVG
Vitézy Dávidék elkezdték az autópálya-koncesszió átvilágítását, a miniszter szerint „brutális, felfoghatatlan” összeget fizetett ki az állam négy év alatt.
HVG
A volt országgyűlési képviselő által megosztott dokumentumok szerint Orbán Győző cége árbevételének többsége a Mészáros Lőrinc V-Híd Zrt.-jével kötött szerződésből származik. Orbán Viktor apja tavaly 1,33 milliárdos osztalékot vett ki a cégéből.
HVG
A lap által megismert irat szerint az Orbán-kormány azzal számolt, hogy módosítható a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel kötött koncessziós szerződés.
HVG
Koncesszor jelentkezését várják a Vas megyébe tervezett 41 kilométeres útszakasz kivitelezésére.
HVG
Ötször annyi díjat kapnak az üzemeltetésért, mint amiben az állami tulajdonban lévő Magyar Közút Nonprofit Zrt. részesül a gyorsforgalmi utak fenntartásáért.
HVG
Kormányhatározattal emelték meg az eredetileg 370 milliárdos előirányzatot.
HVG
A 35 évre elnyert sztrádakoncesszió eddigi legnagyobb beruházását kezdte el a héten a felcsúti milliárdos vállalatcsoportja, amelynek ilyen volumenben szinte semmilyen tevékenységet nem éri meg kiszervezni.
HVG
272 milliárd forintra nőtt a Duna Aszfalt bevétele, a nyereségét is növelni tudta.
HVG