Ukrajnának egyre súlyosabb likviditási hiánnyal kell szembenéznie, ami egy hónapon belül akár államcsődbe is torkollhat – írja az Economist.

A jelek a felületes szemlélődő számára persze mást mutatnak, hiszen áprilisban hagyta jóvá az amerikai törvényhozás egy 60 milliárd dollár értékű segélycsomag Ukrajnába juttatását, illetve további 50 milliárd dollárt pedig a G7-ek folyósítanak az országnak az orosz jegybank nyugati pénzintézetekben elhelyezett, befagyasztott vagyonából.

Ezek ugyan igen jelentékeny összegek, ám a nagy részük tankok, lőszerek vagy előre meghatározott kiadások fedezeti alapjaiként érkeznek, és a szabadon felhasználható készpénz csak egy kisebb részét képezi a támogatásnak. Ez az amerikaiak esetében 8 milliárd dollár, ami lényegében az ukrán éves szociális kiadásoknak alig több mint a negyedét teszi ki. Az EU részéről egy kicsit nagyobb összeg érkezik, ez 38 milliárd dollár, ám három évre elosztva.

Ezzel egyidejűleg az országot hamarosan a hitelezőik kezdik fojtogatni, lévén, hogy augusztus elsején lejár az a kétéves moratórium, amit a háború kitörése miatt biztosítottak Kijevnek a külföldi állami és magánhitelezők. Utóbbiak között olyan magánkötvény-tulajdonosok is sorakoznak, mint a francia Amundi és az amerikai Pimco.

Az összeg jelentős, ugyanis az éves ukrán költségvetésnek a védelem mögött a második legnagyobb kiadása lett volna az évenkénti hiteltörlesztés, ami a GDP 15 százalékát tette volna ki.

Az egészen nyilvánvaló, hogy per pillanat Ukrajna nem rendelkezik akkora készpénztartalékkal, amiből ki lehetne fizetni a hitelezőket, így két választása van a kormánynak, vagy megegyezik valamilyen módon a hitelezőkkel, vagy kénytelen lesz bejelenteni az államcsődöt.

Ezen utóbbi nemcsak gazdasági csapás lenne az országra nézve, hanem politikai is, hiszen azt jelezné, hogy a hitelezők vagy nem bíznak Ukrajna győzelmében, vagy legalábbis nem találják elég meggyőzőnek a nyugati országok elköteleződését az ukránok ügye mellett.

Egy adósság törlesztésének átütemezése ugyanis időigényes művelet, ezért ritkán csinálnak ilyet háború idején, ráadásul ennek a gyors lezongorázása is hónapokat szokott igénybe venni, ha pedig bonyolultabb az ügy, akkor éveket.

Az ukrán pénzügyminiszter, Szerhij Marcsenko olyan megállapodást ajánlott a hitelezőknek, amely 60 százalékkal csökkentette az adósságok jelenértékét. A hitelezők hűvösen azt válaszolták, hogy szerintük 22% észszerűbb volna.

Persze akár meg tudnak állapodni az adósság további befagyasztásáról, akár államcsődöt kell bejelentenie Kijevnek, a valóság az marad, hogy Ukrajna nem fizet. Ha azonban a hitelezők kitartanak a követeléseik mellett, és nem hajlandók azokat elhalasztani, az azt is jelentheti, hogy a háborús kilátásokon felül az ország későbbi, egy esetleges győzelmet követő újjáépítésében sincs túl sok bizodalmuk.

Ugyan mind az IMF, mind az ország nyugati szövetségesei amellett érveltek, hogy a háború végével Ukrajna képes lesz visszatérni a nemzetközi pénzpiacra, és a szövetségesei nagyvonalúan elengedik majd a tartozásait, ám a hitelezők nem hisznek abban, hogy ez a nap valaha is eljön majd. Inkább attól tartanak, hogy az adósság átstrukturálása egy, a nyugati államok részéről érkező kísérlet arra, hogy a háború pénzügyi terheit, illetve az újjáépítés költségeit áttolják a magánbefektetőkre.

Ez már csak azért is reális félelem, mert az alapinfrastruktúra, illetve a közigazgatási épületek újjáépítése, valamint az ehhez a munkához szükséges emberanyag kiképzése sosem fog hasznot hajtani, anyagi értelemben legalábbis semmiképpen és végképp nem egy befektetőnek.

Tehát, ha az elkövetkezendő hetekben, hónapokban becsődölne Ukrajna, az valójában a nyugati kormányok és a magánhitelezők közötti bizalmatlanságról rántaná le a leplet.