Október tizenhetedikéig kaptunk egy kis időt

– karikázza be a naptárjában a dátumot megkönnyebbülten Edit. Szerdán, alig negyedóra alatt lezajlott egy fejezet a kilakoltatási eljárásból, amelyről alig tíz napja kaptak hivatalos értesítést. Mivel a család előzetesen közölte, hogy nem tud hova költözni ilyen rövid idő alatt, és a bútorokat sem tudja hova tenni, a karhatalom és a gyámügy is kivonult a helyszínre. Az egyezkedés eredményeként az az átmeneti megoldás született, hogy az elárverezett lakás új tulajdonosának képviselője, ott a helyszínen, hozzájárult a halasztáshoz. A család tehát „megúszta” az azonnali kiköltöztetést. Azt persze nem nagyon tudják, hogy ilyen rövid idő alatt, október közepéig kapnak-e albérletet öt gyerekkel.

hvg.hu

Azért attól tiszta ideg lettem, amikor a végrehajtó azt mondta, hogy a bútorokat, mivel mondtuk, hogy nem tudjuk hova vinni, harminc napig őrzik, de mi heten mehetünk az utcára

– idézi Zoltán még mindig zaklatottan a végrehajtót, aki ezt még az új tulajdonos halasztást megengedő beleegyezése előtt fejtette ki. A férfi azt sem érti, miképp állhat a kilakoltatásról szóló levélben, hogy tizenöt napon belül kifogást nyújthatnak be, miközben az időpontot szerdára tűzték ki, azaz épp a levél kézhez vételétől számított tizenegyedik napon.

Minden rendben volt?

Az albérleti szerződésüket határozott időre, jövő év január 31-ig kötötték a tulajdonossal. Azt már hónapok óta sejtették, hogy valami nincs rendben, mert sorra jöttek a levelek a végrehajtótól, a bíróságtól, de mert a hivatalos leveleket ők nem vehették át, lényegében fogalmuk sem volt, hogy mi zajlik a fejük felett. A lakástulajdonos, akivel az albérleti szerződést megkötötték, időközben felszívódott, tőle sem kaptak információt. Így végül szeptember közepén jött ki személyesen a végrehajtó, aki ráadásul önkényes lakásfoglalóknak hitte Zoltánékat. Ekkor tudták meg, hogy már tavasszal elárverezték a lakást, amelyben laknak, és Zoltán szerint ekkor a végrehajtó szóban két napot adott számukra az elköltözésre. Ez után ment be a férfi a végrehajtó-irodába, ott bemutatta az albérleti szerződést. Aztán a karhatalmat igénybe vevő kilakoltatás elrendeléséről szóló hivatalos levél is megjött, tíz nappal a kitűzött időpont előtt. Ekkor estek kétségbe, a kormányhivatalnál az ingyenes jogsegélyszolgálattól kértek segítséget, minden követ próbáltak megmozgatni.

Juhász István

A „kirendelt” ügyvéd is vakarta a fejét

Miután az új tulajdonos hozzájárulásával lefújták az azonnali kilakoltatást, a család felnőtt tagjai és a kormányhivatalnál ingyenesen biztosított jogsegélyszolgálat ügyvédje összedugták a fejüket, azt latolgatták, van-e értelme a további jogi küzdelemnek, bízhatnak-e még a kilakoltatási értesítés megérkezése után benyújtott végrehajtási kifogás kedvező elbírálásában.

„A végrehajtási törvényben csak a végrehajtást kérők és az adósok szerepelnek, ezt hangsúlyozta a végrehajtó is, amikor a kifogás benyújtása miatt kértük, hogy függesszék fel a kilakoltatást” – nézegeti az ügyvéd a kinyomtatott papírokat.

„Vagy kapásból visszadobja a bíróság a kifogást, vagy meg kell hallgatnia az érintetteket, és az után dönt majd”

– magyarázta Zoltánnak és Editnek az ügyvéd, aki még megsaccolni sem tudta, hogy az ügy meddig húzódhat. Az újabb kitűzött október 17-i határidőn túl is születhet a bíróságon döntés a kifogásukról, de akkor meg már úgyis mindegy.

Megkérdeztünk egy hasonló esetekben jártas ügyvédet is, hogyan lehetséges az, hogy egy polgárjogi szerződés – adott esetben az albérleti szerződés – miért nem nyom semmit a latban. A jogász tapasztalata szerint előfordul, hogy az adósok sebtiben albérleti szerződést kötnek valakivel, ezzel próbálják elodázni az esetleges végrehajtást.  Ilyenkor a végrehajtási törvény az eljárás alapja, abból kiindulva veszik, vehetik figyelembe a többi alkalmazható jogszabály rendelkezéseit.

Zoltánék persze több éve laknak az ingatlanban, nem hirtelen költöztek oda az öt gyerekkel. Most is legfőképpen azon törik a fejüket, akad-e, aki Szegeden kiad egy lakást egy ötgyerekes családnak. Méghozzá gyorsan, két hét alatt, mert különben elveszik tőlük a gyerekeket.

Sose volt még saját lakásuk

„Itt semmiképpen nem maradunk, de fogalmam sincs, hogyan tudunk hetünknek albérletet szerezni ennyi idő alatt”

– mondja Edit, miközben hazajött az iskolából a legidősebb lánya, aki péknek tanul egy szegedi középiskolában. A nagylány rögtön el is újságolja, hogy pályázati programban Finnországba utazhat, hat hétig lesznek ott, október végétől december második hetéig. Edit boldog, de látszik, hogy közben számol, éppen az utazás előtt egy héttel már végérvényesen ki kell innen pakolniuk.

MTI / Koszticsák Szilárd

Edit és Zoltán öt éve laknak a szegedi társasházban öt gyermekükkel, előtte is albérlők voltak. Hol az idős lakástulajdonos hunyt el, akitől bérelték az otthonukat, hol más miatt, de mindig költözniük kellett. A legkisebb gyermekük tízéves, a következő a sorban tizenkettő, a harmadik tizennégy, ők általánosba járnak, a nagyobbak mindketten péktanulók. Amikor a legkisebb született, próbálkoztak azzal, hogy végre legyen „majdnem” saját lakásuk, pályáztak szociális bérlakásra, de Edit szerint akkor azzal utasították el őket, hogy éppen nincs akkora lakás, amekkora hét embernek szükséges az előírások szerint. Edit a gyerekekkel volt otthon, Zoltánnak régebben volt munkája, majd évekig közmunkás volt, most alkalmi munkákra jelentkezik, legfőképpen az autók szereléséhez ért. Most öt éve nyugalomban éltek, ez a végrehajtási procedúra úgy hullott a nyakukba, hogy egyáltalán nem számítottak rá.