Az orosz gazdaság három negyedéven át növekedést mutatott, az idén az első három hónapban az ipari termelés 0,7 százalékkal, a beruházások 2,3 százalékkal nőttek, a devizatartalékok elérték a 405 milliárd dollárt, az infláció pedig a példátlanul alacsony, 4,1 százalékos szintre csökkent – közölte Vlagyimir Putyin a 15. alkalommal megrendezett Közvetlen vonal elnevezésű médiafórumon.Hozzátette, tavaly június-augusztus óta a reálbérek is lassan növekedni kezdtek. Az elnök sajnálkozását fejezte ki az amerikai szenátus által a tavalyi elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozás miatt megszavazott új szankciók miatt, és belpolitikai indítékúnak nevezte őket. Szerinte az ilyen intézkedések a Nyugatnak is károkat okoztak.Putyin szerint Oroszországnak 50-55 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak a szankciók, a büntetőintézkedéseket bevezető országoknak pedig 100 milliárdot. Azt mondta, a szankciók hatására Oroszország visszanyerte kompetenciáját az elektronikában, a repülő- és rakétaiparban, valamint a nehézgép-gyártásban, baromfi- és sertéshúsból önellátóvá, a búzaexportban pedig világelsővé vált.Elismerte, hogy nem szűnt meg Oroszországnak a nyersanyag-exporttól való függősége, de szerinte növekedésnek indult az energiahordozóktól független kivitel is. Felidézte, hogy a nyugati szankciókra válaszul bevezetett orosz élelmiszer-embargó hatálya az év végéig tart, ennek feloldása a partnerek magatartásától függ.
Putyin nagy hírt osztott meg az orosz tévénézőkkel
Oroszország leküzdötte a gazdasági válságot – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, élőben válaszolva a tévénézők kérdéseire.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.