„Erre készültünk évek óta, óriási szakmai kihívásnak tartottuk a feladatot, ezért nagyon rosszkor jött az a rendeletmódosítás, amely miatt legfeljebb alvállalkozóként vehetünk részt a munkában” – a Jász-Nagykun-Szolnok megyei múzeum igazgatója értékelte így a hvg.hu-nak azt a január 2-tól hatályos kormányrendeletet, amely az útépítéseknél gyakorlatilag kizárja a régészeti feltárásokra akkreditált szervezeteket a részvételből. Ennél egy fokkal megengedőbb a nagyberuházások szabályozása, ám ott is csak a központi szervezet (jelenleg éppen a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft.) megbízottjaként vehetnek részt benne. Így a megyei múzeumok – egészen pontosan a megyei hatókörű városi intézmények –, köztük a szolnoki Damjanich János Múzeum továbbra is részt vehetnek a régészeti munkálatokban, ám csak alvállalkozóként – emelte ki Horváth László.

A módosítás, amely a hatályba lépés előtt mindössze öt nappal jelent meg a Magyar Közlönyben, azért jött rosszkor a szolnokiak számára, mivel nemsokára indul az M44 autóút legnagyobb szakaszának az építése. A Tiszakürt és Kondoros közötti, 61,4 kilométeres szakaszból negyven kilométer húzódik Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a múzeumigazgató szerint az előzetes felmérések alapján itt 22 lelőhelyet kellene feltárni.

MTI / Sóki Tamás

A Damjanich-múzeum három brigáddal, vagyis hatvan emberrel készült fel erre, ám ez is kevés lehet, ha a beruházó gyorsan szeretné elvégeztetni a munkát – véli Horváth László. Jelenleg a szakasz átadását 2019 harmadik negyedévében tervezik, vagyis szoros menetrend várható, különösen, hogy a lelőhelyek, a földviszonyok eltérései, de az időjárás is kiszámíthatatlanná teszi, mennyi időre lesz szükségük a régészeknek. A törvény egy helynél 30 napos munkát engedélyez, a lapunknak nyilatkozó szakértők szerint egy profi csapat ennyi idő alatt egy hektárt tud feltárni.

A helyi múzeumok látszólag nyertesei az intézkedésnek, hiszen a módosítás azokat a magáncégeket szoríthatja ki, amelyek az elmúlt években – éppen a nagy megbízások reményében – akkreditációt szereztek. Kérdéses azonban, hogy egy közintézmény képes-e bevonni annyi embert a munkálatokba, ahányan a törvényben meghatározott 30 nap alatt el tudják végezni a feladatot.

Állandó változásban

Nem aggódik ennyire Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum vezetője. Szerinte a múzeum kapacitásai a mostani módosítás mellett is elegendőek lehetnek a következő időszak feladatainak ellátására – igaz, náluk jelenleg nincs tervben olyan komoly feltárás, mint a szomszédos megyében. A szakember, aki egyben a Budavári Központ Ásatási Bizottságának is a tagja, ugyanakkor hozzátette: nem csak a feladatok mennyisége, de az egyes intézmények felkészültsége között is nagy különbségek vannak.

Lassányi Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke is azt tartja aggasztónak, hogy rengeteg kérdőjelet hagy az elmúlt években számtalan alkalommal módosított és most újra átírt szabályozás. A hvg.hu-nak kiemelte: arra a helyzetre nem dolgoztak ki megoldást, ha egy nagyobb útépítésnél nem szakaszolva, tucatnyi lelőhelyen egyszerre kell dolgozni.

A szakember szerint a legnagyobb gond nem is a mostani rendelet, hanem a kiszámíthatatlanság. Ez ássa alá a rendszert, és részben ez magyarázza azt is, miért hagyják el sokan ezt a szakmát is.

A régészeti feltárások rendje 2010 óta olyan sokszor alakult át, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja még. Az első átalakítás nem sokkal a kormányváltás után történt: ekkor megszűnt a mindössze három évvel korábban életre hívott állami Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. Létrehozták – a Magyar Nemzeti Múzeum alá sorolva – a Nemzeti Örökségvédelmi Központot, de a régészeti feladatok nagyja a megyei múzeumokhoz került.

Egy évvel később – a magasba szálló árak miatt – újabb változtatás következett. Ekkor vezették be azt a szabályt, hogy a beruházás értékének az egy százalékát csak akkor haladhatja meg a leletmentés díja, ha azt az építtető vállalja. (Alaphelyzetben a költségek 0,9 százalékát szánják erre, és az egyes feladatok díját hatósági árazás szabja meg.)

MTI / Sóki Tamás

Ezzel párhuzamosan a feltárás és engedélyeztetés központosított rendszerét szétszedték, hogy aztán 2014-ben újra mindent egy szervezet, ezúttal a Forster Központ alá soroljanak. 2014 végétől pedig – a megnövekedett feladatok ellátásának biztosítása érdekében – újra teret engedtek a magáncégeknek. Kidolgoztak viszont egy akkreditációs rendszert, amelyben a magáncégek és a közintézmények, múzeumok is részt vehettek. A cél az volt, hogy kialakítsanak egy olyan szakmai kört, amely felkészültsége alapján részt vehet a feltárásokban.

Úgy tűnik, ezzel konszolidálódott a rendszer, ám a változások nem álltak le. A következő lépés a Forster Központ megszüntetése lett: az örökségvédelmi intézmény részben a Miniszterelnökség alá sorolódott be, műtárgyai a Magyar Művészeti Akadémiába, a régészet koordinációja pedig 2017-től a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-hez került.

Félresikerült lobbizás 

Ez az állami tulajdonban levő kft. tehát az, amelyik szerződhet a feladatra a beruházást koordináló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, ám kapacitása neki sincs arra, hogy ellássa a munka nagyját. Fővállalkozóként mindenesetre diktálhatja a feltételeket, ami a múzeumok számára is kedvezőtlen. Nem csak a szakmai büszkeség miatt: egy lapunknak nyilatkozó szakértő azt emelte ki, hogy a közintézmények számára komoly bevételi forrás a feltárás, ebből sokszor más, nem profitábilis tevékenységeket is finanszírozni tudtak. Azt nem tudni, hogy alvállalkozóként a megbízási díjuk mennyivel apad majd, a kötött árak miatt azonban mindenképpen erre számítanak.

„A magáncégek kizárása érdekében talán a múzeumok lobbizhattak, a végül megszületett rendeletnek azonban már ők is vesztesei lettek” – kommentálta a hvg.hu-nak a változást a szakértő. A korlátozást alapvetően jó iránynak tartja Lassányi Gábor is, aki emlékeztetett: sokszor ott is magáncégek végezték a feltárást, ahol meglett volna a kapacitás, akár a szomszédban is. A tervezetlenség, a kapkodás azonban szerinte is rossz irányt jelent.

Ahogy a régész, úgy a lapunknak megszólaló többi szakember egyike sem tudott választ adni arra, mi történik, ha a korlátozások miatt kifutnak az időből. Leginkább kivitelezésben dolgozó tapasztalt szakemberek rugalmasságában bíznak, és abban, a következő változás már nem a szakma szereplőit állítja szembe egymással.