Alekszej Uljukajev hangsúlyozta: a kockázat ellenére minisztériuma fenntartja azt az előrejelzését, hogy a hazai össztermék (GDP) 2,4 százalékkal nő az idén. A minisztérium áprilisig még nagyobb, 3,6 százalékos növekedéssel számolt.Miniszteri kinevezése előtt Alekszej Uljukajev több mint tíz évig az orosz jegybank első alelnökeként szolgált.Pénteken ismertették, hogy az idei második negyedévben az orosz gazdaság csupán 1,2 százalékkal nőtt éves összevetésben az első negyedévi 1,6 százalék bővülés után, és a kormány által várt 1,9 százalék növekedés helyett. Ezzel már a hatodik egymást követő negyedévben lassult a növekedés üteme. Az orosz gazdaságra különösen az export szempontjából romló külső gazdasági környezet, valamint a belföldi fogyasztói és beruházási kereslet lanyhulása nyomja rá a bélyegét.
Recesszióba kerülhet Oroszország
Fennáll a veszélye annak, hogy az orosz gazdaság recesszióba kerül - jelentette ki az orosz gazdasági miniszter, aki június óta tölti be ezt a posztot.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.