Az e-útdíjjal kapcsolatos elképzelésekről egyelőre az tudható, hogy 2013. július 1-jétől vezetnék be, nyolcezer kilométert kívánnak fizetőssé tenni, és évi 150 milliárd forint bevételt várnak tőle. Jelenleg a tehergépjárművek 1 700 kilométernyi autópályán és autóúton kötelesek díjat fizetni, az e-útdíjat a jelek szerint még a több mint hatezer kilométer főúthálózaton is fizetni kellene - írta a Napi. A forgalom java része a gyorsforgalmi hálózaton generálódik, így a bevétel jelentős része is itt koncentrálódik, a FairTransfer szerint a bevétel kétharmadát adhatja az autópálya-használat, a közúthálózat pedig a harmadát, miközben a költségeloszlás fordítva alakul. A tanulmány kitér arra is, hogy a gyorsforgalmi hálózaton a díjfizetők jelentős része, akár kétharmada külföldi, míg a közúthálózaton jellemzően a magyar fuvarozók fizetnének.A Népszava kiemeli, hogy a kabinet kezdetben kilométerenkénti 20 forint körüli útdíjakról beszélt, ez később 40-50 forintra emelkedett, manapság pedig már kilométereként 75 forintos tarifákról lehet hallani. A teherfuvarozók számára azonban legfeljebb a 40-50 forintos díjak lennének elfogadhatóak a FairTransfer szerint.
Tanulmány: egy év alatt ki lehetne építeni az e-útdíjrendszert
Egy év alatt elvileg kiépíthető az elektronikus útdíjrendszer, amely csak akkor lehet hatékony, ha a fuvarozók számára még megfizethető díjakat állapítanak meg - állítja a közgazdászokból, mérnökökből alakult civil szervezet, a FairTransfer tanulmánya, amelyet a Napi Gazdaság és a Népszava ismertetett csütörtökön.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.