A képviselők 185 igen, 146 nem szavazat mellett, valamint 1 tartózkodással fogadták el az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosítását.
A jogszabály szerint jövő júniustól a pénzügyi intézmény egy naptári évben ugyanannak az ügyfélnek egy alkalommal nyújthat olyan kölcsönt, amelynek teljes hiteldíjmutatója meghaladja a 65 százalékot, és összege nem haladja meg a 250 ezer forintot. A kölcsön lejárata egy alkalommal legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg.
Korlát a tranzakciós díjakra
Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításával a parlament felső korlátot szabott a bankkártyával történő fizetés esetén felszámolt tranzakciós díjnak, ami egységesen maximum a forgalom értékének két százaléka lehet. A rendelkezések március 1-jén lépnek hatályba, ahogy az is, mely szerint a pénzintézetek közötti úgynevezett interchange költsége a fizetett összeg 0,3 százaléka, de maximum 100 forint lehet tranzakciónként, ha a fizetés betéti kártyával történik.
Egyoldalú szerződésmódosítás
Az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó változtatások lényege, hogy a szerződéseknek tételesen tartalmaznia kell az egyoldalú módosítására okot adó körülményeket. A pénzügyi intézményeknek emellett árazási elveikben meg kell határozniuk a módosítás elveit, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellenőriz a bankok által elfogadott magatartási kódex figyelembevételével.
A képviselők a zárószavazás előtt a törvénybe emelték azt az előterjesztő által benyújtott módosítást, amely semmisé teszi a fogyasztóval kötött, a vételi jog biztosítéki célú kikötésére vonatkozó szerződést, ha a vételi jog a kötelezett által lakott lakóingatlanra vonatkozik.
Gépjárműkárok helyreállítása
A törvény tartalmazza azt is, hogy április 1-jétől csak akkor fizetik ki a biztosítók a gépjárműkárok helyreállításához szükséges költségek bruttó összegét, ha a károsult által bemutatott számla tartalmazza a munkálatok megnevezését, anyagköltségét, munkadíját, valamint az megfelel a számvitelről szóló törvény előírásainak.
Előlegként csak a helyreállításhoz szükséges költségek nettó 60 százalékának összegét, vagy ha az értékcsökkenés feltétele fennáll, az értékcsökkenés összegét térítheti meg a biztosító.
Közvetítők nyomonkövetése
A biztosítók, illetve a független biztosításközvetítők kötelesek két munkanapon belül bejelenteni a velük jogviszonyban álló, biztosításközvetítést végző személyekkel fennálló jogviszony megszűnését. A kormány ettől az intézkedéstől a közvetítők hatékonyabb nyomon követését, illetve ismételt elhelyezkedésükkel kapcsolatos problémák megoldását várja.
A jogszabály emellett kötelezővé teszi a biztosítók számára, hogy szerződési feltételeikben határozzák meg, hogy a kár megtérítése során milyen jogcímen mekkora kompenzációt ajánlanak, és azt milyen okiratok alapján teszik. A törvényalkotók szándéka szerint ez a módosítás hozzájárul a kártalanítás jelenleginél átláthatóbb, tehát az ügyfél számára kedvezőbb lebonyolításához.
Csak egy hitel vehető fel egy éven belül
Az Országgyűlés leszavazta a kormány javaslatát hétfőn, így egy ember egy évben 65 százaléknál magasabb teljes hiteldíjmutatóval csak egyszer vehet fel éven belüli lejáratú kölcsönt, például személyi kölcsönt maximum 250 ezer forintig.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.