Számos ok vezet ahhoz, hogy lényegi adóreformra van szükség Magyarországon. Ezek a következő két csoportba sorolhatók:

• romló versenyképesség: a központi elvonás mértéke miatt, értsd túl sok adót szed az állam a környező országokhoz viszonyítva, ami egyrészt nem vonzó a befektetőknek, márpedig égető szükség van tőkeimportra, másrészt megfontolásra készteti a már ittlévő befektetőket maradásukat illetően,
  
• a jelenlegi rendszer inkább adócsalásra ösztönöz, mintsem az adók bevallására és megfizetésére. Elriasztóan magasak a forgalmi adók és különösen az élő munkát terhelő járulékok, amihez gyakorlatilag hatástalan ellenőrzés társul.

Ezek az okok nem most jelentkeztek hirtelen, nagyrészük ismert volt régóta, de mint minden változtatás esetén a helyzetnek elég súlyosnak kell lennie ahhoz, hogy a változtatás kényelmetlensége (pillanatnyi több munka a jövőbeni haszon reményében, és a folyamattal járó bizonytalanság) bizonyuljon a kisebb rossznak a jelenlegi helyzet fenntartásával szemben.

Miben kell versenyképesnek lennünk?

Sok szó esik arról, hogy nem vagyunk versenyképesek, de adósak vagyunk annak megfogalmazásában, hogy miben akarunk versenyképesek lenni. Mindenben egyszerre nem lehetünk jók, ki kell találni, hogy merre akarunk menni. Márpedig ezen alapvetés nélkül nem lehet olyan gazdaságpolitikát és adópolitikát kialakítani, ami a versenyképességet segíti. E nélkül csak a jelenlegi rendszer maszatolásáról lehet szó.

Tény, hogy az élőmunka költségét illetően, ami az új, nagy volumenű térségbeli beruházások idejövetelének legnagyobb gátló tényezője, nem tudunk versenyezni Romániával vagy Szlovákiával (lásd „Drágábban dolgozunk, mint a szomszédok”). Ez azt is jelenti, hogy az egyszerűbb, főleg összeszerelő tevékenység továbbvándorlását az olcsóbb országok felé nem tudjuk megállítani. Esélyünk a magasabb hozzáadott értékű termelés megtartásában, idecsábításában van. Ehhez viszont megfelelő tudásbázisra, magas szintű oktatásra, nyelvtudásra van szükség a mellett, hogy nem biztosítunk rosszabb körülményeket az élőmunka adóztatásában mint pl.: Csehország vagy Lengyelország, ezen felül feltételezve, hogy társasági adóalap- és tőkevonzó képességünk továbbra is érezhetően jobb marad.

Az EU-csatlakozás egyenes következménye, hogy a korábbi kis nemzeti piacok egy, gyakorlatilag korlátok nélküli egységes piacot alkotnak. Ez a korábbi piaci stratégiák átgondolására készteti a multinacionális vállalatokat, és óhatatlanul komoly átszervezésekkel jár, aminek hatását a hazai beszállítók is élvezik, illetve szenvedik. A méretgazdaságosság miatt a termelési kapacitások összevonásra kerülnek (ld. eddig dohányipar, édesipar), költség-takarékosságból a logisztikát sokan kiszervezik, több országra kiterjedő vállalati szolgáltató központokat hoznak létre a csoporton belüli adminisztrációs tevékenység végzésére, stb. Ez a folyamat már elkezdődött, és pár év alatt ki is fog futni. Kérdés, hogyan lehetünk a folyamat nyertesei.

Versenyképességünket a magasabb hozzáadott értékű termelésre, és a szolgáltató szektorra kell alapozni.

Rossz időben jött reform kényszere, de ez nem lehet kifogás a reform ellen. Az EU-csatlakozás után az unió érdeke is a tagállamok költségvetési egyensúlya, a többi tagállamnak pedig nem feltétlenül érdeke, hogy versenyképességünk az ő kárukra javuljon. Ez nem kecsegtet elnéző uniós magatartással a magyar költségvetéssel szemben.

Továbbá az euró bevezetése előtt állunk, ami miatt önmagában is abszolút szigorúan kell hozni a számokat (hiány, infláció). A költségvetési hiány mértéke jelenleg is aggasztó, és nehezen menedzselhető, tavaly többször kellett módosítani a prognózist, mindig rontva a hiány összegét. Ezt idén nem engedhetjük meg magunknak. Paradox módon a költségvetés kiadási oldalát tovább fogják rontani a 2007-2013-as ciklusban elérhető EU-s támogatások, mert azok csak akkor hívhatóak le, ha Magyarország minden egyes lehívott euróhoz helyi társfinanszírozást biztosít. Tehát ahhoz hogy teljes mértékben igénybe tudjuk venni a nagyságrendileg megnövekedett rendelkezésünkre álló 27 milliárd eurós brüsszeli forrást, jelentősen meg kell terhelnünk a hazai költségvetést is (közelítően 320 milliárd forint évente).

A jelenlegi költségvetés legnagyobb problémáját a nagy állami újraelosztó rendszerek, a nyugdíj- és az egészségbiztosítás jelentik. Ezen rendszerek gyakorlatilag ma is az előző rezsim modelljére épülnek, miközben az elmúlt tizenöt évben teljesen kiépült a piacgazdaság. Az anakronisztikus ellentétből fakadóan ma Magyarországon gyakorlatilag állampolgári jogon járnak az ellátások, míg a járulékfizetés nem állampolgári kötelesség.

Félreértés ne essék, többek közt azért magasak a járulékok (munkavállaló 13,5%, munkaadó 33,5%), mert közel egymillió ember nem fizet járulékot, viszont az ellátásokat igénybe veszi, illetve a minimálbéren bejelentettek jelentős része nyilván nem minimálbérből él. Az is elgondolkodtató, hogy a multinacionális vállalatok ugyan azért a munkáért felmérések szerint sokszor kétszer, háromszor többet fizetnek.

Milyen adózási rendszerre van szükség?

A kívánatos, versenyképességet növelő adózási rendszer főbb, nagyon rövid időn belül megvalósítandó elemei a következők:

• az iparűzési adó rendszerének gyors átalakítása (lásd „Nem EU-konform a magyar iparűzési adó?”),

• az élőmunkát sújtó munkaadói járulékok azonnali minimum 5 százalékpontos csökkentése, és munkaadói járulékplafon bevezetése a jelentős versenyhátrányunk csökkentése érdekében,
   
• olyan elemekkel kell bővíteni az adóztatás rendszerét, ami adót vonz ide, azaz az „átmenő” forgalmat ösztönzi. Például csökkenő társasági adó, a kamat és a jogdíj jövedelmek további kedvezményezése, a kutatás-fejlesztés ösztönzése, holding-környezet megteremtése, régiós vállalati központok idevonzása.

Nyilván a fenti adózási környezet kialakításához költségvetési indíttatásból vagy a kiadásokat kell jelentősen lefaragni, vagy az eddig nem adózott jövedelmeket kell megadóztatni. Utóbbi talán a könnyebb feladat. De az adózási morál hirtelen javulásában bízni badarság, csak megfelelő jogszabályi ösztönzés jöhet szóba. Így

• haladéktalanul meg kell kezdeni a társadalombiztosítás másfél évtizede halogatott átfogó reformját,
  
• azonnal be kell vezetni egy minimális, havi 20-25 ezer forintos társadalombiztosítási járulékot (adót) azoknak, akik jelenleg nem biztosítottak, de az ellátásokat igénybe veszik azért, hogy az így keletkező források általános, élőmunka-tehercsökkenést tegyenek lehetővé (szociális szempontok a segély járulékkal történő bruttósításával kezelhetőek),
  
• ehhez kapcsolódóan egyező célból a jó szándékkal bevezetett, de a gyakorlatban adóelkerülésre, adócsalásra széles körben alkalmazott módozatokat (például az evát) meg kell szüntetni, illetve jelentősen át kell alakítani,

• ezzel párhuzamosan kell növelni az adóellenőrzés hatékonyságát, módszertanát és intézményrendszerét újra kell gondolni.

A fenti gondolatok nyilvánvalóan csak a sarokpontok rövid vázolását szolgálják, és ettől lényegesen bővebb csomag jelentheti a teljes adóreformot. Viszont épp elég sokkolóak ahhoz, hogy rámutassanak arra a tényre, hogy lényegi és érezhető versenyképesség javítás, illetve adócsökkentés csak a mostani hallgatólagos társadalmi konszenzusok (nem bűn az adócsalás vö. a legális munkavállalás túlzott terhelése, avagy a hozzávetőleg 1 millió feketéző érdekei a 4 millió legálisan foglalkoztatottal szemben) felrúgásával lehetséges. Ezt tisztán kell látni, mindenkinek, különösen az összes pártnak a jövő évi választások közeledtével.