szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy ember súlyosan, többen könnyebben megsérültek azokban a mostari utcai verekedésekben, melyek a tegnapi Brazília-Horvátország világbajnoki mérkőzést követően robbantak ki – írja a belgrádi B92.

© AP
A verekedést megállítandó a rendőrség könnygázt is bevetett, ami a huligánokat csak még jobban felbosszantotta, és kőzáport zúdítottak a hatóságokra.

Egyébként már az 1-0-s brazil győzelemmel végződött mérkőzésen sem volt minden rendben. A 86. percben egy horvát drukker bejutott a játéktérre és ott másodpercekig ünnepeltette magát. A rajongó, miután begyűjtötte a tapsokat, odasétált Prsóhoz, letérdelt elé és megcsókolta a cipőjét. A lefújást követően egy dél-amerikai szurkoló jutott be a pályára, őt azonban gyorsan lekapcsolták.

A következő megoldhatatlan feladatot a szurkolók hazajutása jelentette a szervezők számára: a stadionból a gyorsvasút vágányaihoz vezető kijáratot a rendőrség egyik pillanatról a másikra bezárta.

Pillanatok alatt többezres tömeg gyűlt össze, az egyre hangosabb elégedetlenség hatására a három kapuból egyet kinyitottak, ami tumultuózus jeleneteket idézett elő, a szurkolók egymást préselték át a szűk kijáraton és kórusban szidták a jelenlévő rendőröket.

MTI Foci-Eb

A BBC beszüntette a vébé közvetítését

A BBC brit televíziós társaság Londonban és Liverpoolban beszüntette a németországi labdarúgó-világbajnokság találkozóinak óriáskivetítős közvetítését, mivel a szigetországi válogatott szombati, Paraguay elleni csoportmérkőzésének megtekintése alatt Londonban és Liverpoolban is botrány tört ki.

Foci-Eb

Mit üzen a 32 csapat a focivébén látható mezek színeivel

A színeknek erős pszichológiai hatásuk van, amelyek különösen felerősödnek az olyan események alatt, mint a mostani focivébé. Az Oki nyomtatócég szakértői a csapatok mezeit a színek alapján vizsgálták, s a következő hatásokat találták.

MTI Foci-Eb

Mezey: az angolok és a portugálok lebecsülték ellenfelüket

Mezei György, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szakmai megfigyelőjeként az elmúlt napok történéseit elemezve többek között arról beszélt az MTI-nek, hogy a világbajnokság esélyesei közé sorolt angol és portugál válogatott némileg visszafogott teljesítményt nyújtott az első mérkőzésén.

Gólgazdag meccsen harcolta ki a továbbjutást a Ferencváros az Európa-ligában

Gólgazdag meccsen harcolta ki a továbbjutást a Ferencváros az Európa-ligában

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Az átlagosnál 20 fokkal volt melegebb az Északi-sarkon a hétvégén

Az átlagosnál 20 fokkal volt melegebb az Északi-sarkon a hétvégén

Beszivárgott egy fegyveres az iráni Legfelsőbb Bíróság épületébe és lelőtt két bírát

Beszivárgott egy fegyveres az iráni Legfelsőbb Bíróság épületébe és lelőtt két bírát