szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A labdarúgó-világbajnokság E jelű kvartettjébe a FIFA-világranglista első 13 helyezettje közül három csapat kapott besorolást: várhatóan a háromszoros győztes olaszok, a szintén kitűnő erőkből álló csehek és a négy éve negyeddöntős amerikaiak küzdenek meg a két továbbjutó helyért, ugyanakkor a ghánaiakról sem szabad megfeledkezni.

© AP
A kvartett végeredménye abból a szempontból sem mellékes, hogy a két továbbjutó, az F csoport első két helyezettjével találkozik a nyolcaddöntőben, így abban a szakaszban akár sor kerülhet egy brazil-olasz összecsapásra is. Az a csapat, amelyik elkerüli a címvédőt, már csak a fináléban futhat össze vele.

A csoport elsőszámú favoritja a squadra azzura, bár nagy kérdés, hogy teljesítményét mennyire befolyásolja az Olaszországban kirobbant bundabotrány, ugyanis abba több játékos - így például Gianluigi Buffon, az elsőszámú kapus és Vincenzo Iaquinta -, sőt közvetve maga Marcello Lippi szövetségi kapitány is belekeveredett. Ráadásul a keretből nyolcan az ügyben leginkább érintett, s így az alsóbb osztályba sorolással fenyegetett Juventus, Fiorentina és Lazio játékosai, akik körül szinte "dögkeselyűként köröznek" a rivális csapatok ügynökei az elcsábításuk érdekében.

Ami viszont az olaszok mellett szól, az a magabiztos, helyenként látványos, de rendre eredményes játék, amit mind a selejtezők során, mind az azt követő felkészülési időszakban mutattak. A vb-házigazda németeket például játszi könnyedséggel intézték el (4-1) még márciusban. Ugyancsak jó hír Lippi számára, hogy valamennyi játékosára számíthat, egyedül Christian Vieri maradt ki sérülés miatt az utazó keretből, bár sok szakértő szerint ő amúgy sem fért volna be.

Milan Baros levegőben.
A cseheknek is kiemelten fontos ez a világbajnokság, mert vélhetően ez lesz az utolsó nagy nemzetközi fellépése a többek között Pavel Nedved, Karel Poborsky és Jan Koller nevével fémjelzett "aranygenerációnak".

Nagy előnye Karel Brückner együttesének, hogy a tapasztalt játékosok olyan fiatal tehetségekkel egészülnek ki, mint az Eb-gólkirály Milan Baros, Tomas Rosicky vagy Petr Cech.

Bruce Arena amerikai szövetségi kapitány elsősorban a legutóbb helytállt csapatra számít, amely négy éve a negyeddöntőben esett ki a fináléig menetelő németekkel szemben. Az is igen figyelemre méltó a tengerentúli gárda esetében, hogy a rendkívül erős Mexikót megelőzve végzett a CONCACAF-zóna élén.

A kvartett afrikai tagja akár meglepetést is okozhat, mivel nagyon erős a középpályás sora. Michael Essien vagy éppen Stephen Appiah akár a favoritnak tartott válogatottakban is helyet követelhetne magának, ráadásul őket kitűnő védelem segíti. A Samuel Kuffour által irányított hátsó alakzat a 10 selejtező mérkőzésen mindössze négy gólt kapott.

Az E csoport programja:

június 12.:
Egyesült Államok-Csehország, Gelsenkirchen 18 ó
Olaszország-Ghána, Hannover 21 ó

június 17.:
Csehország-Ghána, Köln 18 ó
Olaszország-Egyesült Államok, Kaiserslautern 18 ó

június 22.:
Csehország-Olaszország, Hamburg 16 ó
Ghána-Egyesült Államok, Nürnberg 16 ó

hvg.hu Foci-Eb

Extravagancia a focipályán: szavazzon a legszebbre

A haj a lélek tükre – lehet lobogó vagy lapuló, sárga vagy kék, ondoláltatott vagy fonott, és el is tűnhet mind egy szálig. Ön szerint ki az igazi séró-báró a futballisták között? A képekre kattintva további fotókat nézegethet. Lapozza át galériáinkat és szavazzon: melyik labdazsonglőr frizurája vall igazi bajnokra? Sorozatunk folytatódik, legközelebb sztárok és újoncok között szemezgethet.

MTI Foci-Eb

Ki jut tovább a halálcsoportból?

A németországi labdarúgó-világbajnokság "halálcsoportja" a C jelű négyes, amelyben Argentína, Hollandia, Szerbia-Montenegró és Elefántcsontpart válogatottja közel egyenlő eséllyel indul harcba az első két helyért.

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Hogyan lehet felvidítani egy magányos halat? – nem várt feladatot kellett megoldaniuk egy bezárt japán akvárium gondozóinak

Hogyan lehet felvidítani egy magányos halat? – nem várt feladatot kellett megoldaniuk egy bezárt japán akvárium gondozóinak

Otthonra lelt a kóbor kutya, amely elsőként kelt át a román–magyar schengeni határon

Otthonra lelt a kóbor kutya, amely elsőként kelt át a román–magyar schengeni határon

„Trump elnök mutatja az utat, és ha nem akarunk teljes idiótáknak tűnni a történelemben, követnünk kell” – az amerikai elnökről vitáztak az EP-ben

„Trump elnök mutatja az utat, és ha nem akarunk teljes idiótáknak tűnni a történelemben, követnünk kell” – az amerikai elnökről vitáztak az EP-ben