Tetszett a cikk?

DECEMBER 14.

Tízmilliárd dolláros, három évre szóló új készenlétihitel-megállapodást kötött Törökországgal az IMF, mely egyúttal méltatta Ankarát a 2004 végén lejáró hároméves, 19 milliárd dolláros program teljesítéséért. Az infláció jó három évtized után először csökkent egy számjegyűre, a gazdasági növekedés pedig a 2001-es pénzügyi válságot követő recesszió után tíz százalék körül alakult. Az iszlámista gyökerű, konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) Tayyip Erdogan vezette kormánya lezárta az EU által a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez feltételként követelt jogharmonizációs folyamatot, amelynek keretében módosították az alkotmányt: csökkent például a nemzetbiztonsági tanács kormányra gyakorolt befolyása, és bővültek a kurd kisebbség jogai. Nagyban elősegítette az Európai Parlament december közepi, a tárgyalási csatlakozások megkezdését lehetővé tevő döntését, hogy az ankarai parlament elfogadta a reformszellemű új büntető törvénykönyvet is, amely a köztársaság megszületése utáni első, 1926-os kódexet váltotta fel.

Az elnyomás, az üldöztetés és az ellenállás adja Molly Nilsson új lemezének központi témáját

Az elnyomás, az üldöztetés és az ellenállás adja Molly Nilsson új lemezének központi témáját

Magyar Péter szerint aljas támadás Ruszin-Szendi Romulusz ellen az Index által megírt ingatlanügy

Magyar Péter szerint aljas támadás Ruszin-Szendi Romulusz ellen az Index által megírt ingatlanügy

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Plüssmacik kavarhatják fel a befektetési piac jövőjét

Plüssmacik kavarhatják fel a befektetési piac jövőjét