Tetszett a cikk?

NOVEMBER 14.

Az urántisztítás átmeneti befagyasztásában állapodott meg Irán, valamint az EU nevében tárgyaló Nagy-Britannia, Németország és Franciaország. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) ezután határozatban fogadta el a teheráni önkorlátozást, így Irán elkerülte, hogy az ügynökség az ENSZ BT elé idézze titkos atomfegyverprogram gyanújával. Teherán azt állította: nukleáris programja békés célú, ám egy korábbi, a kényes nukleáris kutatások beszüntetésére vonatkozó ígéretét az év során többször is megszegte, folytatva például a dúsításhoz használt centrifugák üzembe helyezését. Washington azzal vádolta Teheránt, hogy nemcsak épülő atomreaktorához szándékozik fűtőanyagot előállítani, hanem nukleárisfegyver-gyártás céljára is. Irán augusztusban bejelentette, sikeresen tesztelte 2000 kilométer hatótávolságú Sahab-3 ballisztikus rakétáját, amellyel nemcsak Izraelt, de Európa délkeleti részét is eléri. A februári parlamenti választáson a konzervatív erők győztek, visszahódítva a törvényhozást a mérsékeltektől, miután az alkotmánybíróságként működő Őrök Tanácsa a reformer jelöltek több mint felét kizárta a versengésből.

Tényleg veszélyes a telefonunk mellett elaludni?

Tényleg veszélyes a telefonunk mellett elaludni?

A Bige-féle Nitrogénművek haladékot kér a hitelezőitől

A Bige-féle Nitrogénművek haladékot kér a hitelezőitől

Nincs a Hamász fogságából kiszabaduló túszok listáján a magyar–izraeli apa

Nincs a Hamász fogságából kiszabaduló túszok listáján a magyar–izraeli apa

Mindenki használja, senki nem tudja: a tűzőgépének van egy titkos funkciója

Mindenki használja, senki nem tudja: a tűzőgépének van egy titkos funkciója